A kormány véleménye szerint az előrehozott választások lehetőségének felvetése csupán egy silány politikai hecckampány része.
"Szemben egyes nyugat-európai országokkal, Magyarországon politikai stabilitás van. A következő országgyűlési választások 2026-ban lesznek, minden ezzel ellentétes híresztelés csupán ócska politikai hecckampány" - így reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökének december 31-én megosztott Facebook-posztjára. Ahogy azt megírtuk, Kovács felvetette, hogy a Fideszben elgondolkodhattak az előrehozott választás ötletén, miután a Vox populi választási kalauz előzőleg a parlament honlapján kiszúrta, hogy az idei állami költségvetésben mintegy 8,4 milliárd forintot különítettek el a 2026-os országgyűlési választások előkészületeire.
Kovács kiemelte, hogy a költségvetésben idén olyan, a választásokhoz tartozó kiadásokra is pénzt különítettek el, amik az állam a választási évben szokott költeni, és nem az előzőben. Ilyen például a választási nyomtatványok, vagyis szavazólapok elkészítése vagy éppen a postai értesítők költsége. Az MKKP társelnöke hozzátette, hogy eddig a választásokat megelőző években, 2017-ben vagy 2021-ben nem szerepeltek ilyen kiadások a költségvetésben.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telex által feltett kérdésekre reagálva kifejtette, hogy a költségvetésben meghatározott források célja a 2026. évi országgyűlési képviselőválasztás alapos előkészítése. A keretösszeg jelentős része informatikai fejlesztésekre lesz fordítva, amelyek célja, hogy a választások lebonyolítása zökkenőmentes legyen, egyúttal független informatikai rendszerek támogatásával biztosítja az akadálymentességet.