Autózásra vágyott, ezért elhatározta, hogy elvisz egy nyitva hagyott járművet.
A közelmúltban a Békés vármegyei rendőrök számára nem volt hiány a feladatokból.
Sarkadról Törökszentmiklósra akart autózni egy férfi 2024. november 21-én a reggeli órákban. Mivel kocsija nem volt, amivel mehetett volna, úgy gondolta, hogy elvisz egyet. Sarkadon, a Dohány utcában talált is olyat, aminek nyitva volt az ajtaja és a tulajdonosa az indítókulcsot is benne hagyta. A 35 éves sarkadi férfi elvitte az autót és Törökszentmiklóst is megjárta vele, de mire visszaért a rendőrök már körözték a járművet és Vésztőn 12 óra 45 perc körül ellenőrzés alá is vonták. Kiderült, hogy a férfi a vezetéstől is el volt tiltva, mert korábban engedély nélkül ült volán mögé. Jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének gyanúja miatt indult ellene eljárás és a rendőrök őrizetbe vették.
Hasonló eset történt 2024. november 21-én Szarvason is. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre, mert elmondása szerint látta, amint egy ismeretlen férfi beült az élettársa kocsijába és elindult vele. A rendőrök 20 perccel később a közeli utcában intézkedés alá vonták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki akkor már gyalogosan közlekedett. A kocsit is megtalálták és visszaadták a tulajdonosának. Kiderült, hogy a férfi azért tudta olyan könnyen elvinni az autót, mert a nő, aki megállt vele nem zárta le és a kulcsot is benne hagyta. A Szarvasi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást az alkalmi sofőr ellen, akinek érvényes vezetői engedélye sem volt, így őrizetbe vétele mellett szabálysértési feljelentést is készült ellene.
Az eltiltás hatálya alatt vezetett az a férfi, akit 2024. november 21-én 21 óra 30 perc körül állítottak meg a rendőrök Békéscsabán, a Szarvasi úton. A 19 éves fiatalnak a Szarvasi Járásbíróság közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 évre megtiltotta, hogy a volán mögé üljön. A férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vették.