Az elhagyott bolt nyomában: friss kenyér helyett sündisznópörkölt?

A cikk emailben való megosztásához kérjük, kattintson erre a linkre, vagy másolja ki és küldje el ezt az URL-t: https://demokrata.hu/magyarorszag/boltabortusz-1060871/.

Történészek mesélnek róla, hogy Rákóczi fejedelem is sétálgatott e gyönyörű gyepen, és szaladgált a kertek alján, nem labdát kergetve, hanem a labancokat űzve. A Lókos partján is megfordult, de nem tolvajlás céljából, hanem hogy a lovakat itassa. Az 1710-es romhányi csata során a kurucai diadalmasan verték meg a németeket, de a szerencse forgott, és végül tragikus véget ért a nap. A szabadság elvesztése már önmagában is óriási csapás, de még inkább fájó, amikor egy egész bolt sorsa is odavész! A körülöttünk lévő rozsdás lankák is szomorú bólogatásra kényszerülnek e fájdalmas emlékek láttán.

- Uram, hol van a közért? - szólít meg az egyik cukorkaárus a focipálya szélén, talán mert kinéz belőlem némi helyismeretet. Miután mondom neki, hogy az nincs, nagyot kurjant az övé mellé pultot ácsoló játékárusnak: - Atyaisten, te Jani! Ez csóró falunap lesz, ziher ráfizetünk, ezeknek még egy nyamvadt boltjuk sincsen.

- Ráadásul több mint tíz esztendeje - nyugtatja le Pacsa Szilvia polgármester asszony az Apcról ideautózott cukrost, ő csak tudja, eladóként még dolgozott is benne. - Egyszer aztán azt mondta a tulaj, annyira csökken a forgalom, hogy arra fizet rá, ha kinyit. Be is zárt.

- De miért, Szilvikém? - szól oda neki Szabó Marianna, aki meg 13 évig volt kiszolgáló ugyanott -, mert teljesen kicserélődött a lakosság. Addig volt kereslet meg forgalom, amíg többségben laktak itt a magyarok, akik már régen lefalcoltak innen, vagy meghaltak.

A 750 éves magyar faluban, Szátokon, a 2001-es népszámlálás eredményei szerint a lakosság 80%-a cigánynak vallotta magát. Az ezt követő 2022-es népszámlálás azonban meglepő fordulatot hozott: a falubeliek 92%-a már magyarnak tekinti magát, holott az elmúlt húsz évben ötvenöt ember elköltözött a településről. Jelenleg az 566 fős faluban a polgármester szerint a lakosság összetétele a következőképpen alakul: a romák száma körülbelül ötszáz, míg a nem romák, akiket főként idősek alkotnak, csupán tíz családot képviselnek, összesen hatvan-hetven fővel. A faluban élő kiskorúak száma 150-180 között mozog, többségük a valaha közismert László Imre énekes és bonviván által alapított, később államosított kastélyban működő hátrányos helyzetűek intézetében talál otthonra. Külön érdekesség, hogy mintegy harminc gyermek naponta ingázik más településekre, mert Szátokon se iskola, se bölcsőde, se óvoda, se posta, se bolt nem található. Csupán a XV. században épült katolikus templom működik, amely a mindenszentek tiszteletére van szentelve. Vasárnaponként csak tizenöt-húsz ember látogat el ide, hogy részesüljön Krisztus testében, mivel a roma közösség vallásos, de a templom látogatásától gyakran távol marad. Figyelemre méltó, hogy míg 2001-ben a lakosság 74%-a vallotta magát vallásosnak, addig 2022-re ez az arány 66%-ra csökkent, jelezve a közösség vallási identitásának változását.

Az utóbbi időszakban úgy tűnik, hogy a rendszerváltás óta tartó gazdasági és egzisztenciális lejtmenet a vidéki területeken mintha kezdene megfordulni. Aki hajlandó dolgozni, az ismét képes boldogulni, ami keresletnövekedést is eredményezett. Szátokon is megjelent az igény: szeretnék, ha újra lenne bolt, hogy ne kelljen tejért és kenyérért Romhányba vagy Érsekvadkertre futkosni!

A kérés célba ért, és immár négy éve, hogy az állam 51 millió forintot biztosított a Magyar Falu Program keretében. De nem nekünk, hanem a Megoldom Veled nevű szociális szövetkezetnek. Az elnök, Gyertyánági Endre úr, lelkesen látogatott el hozzánk, apró hivatalunkba, ahol ígéretekkel teli szavakat osztott - emlékezik vissza a polgármester asszony. Miközben Szűcs Gábor alpolgármester sietve érkezik, hogy rászóljon, hiszen megérkezett az ugrálóvár, és ideje átöltözni, közeleg a falunap ünnepi megnyitója. A témát hallva azonban mégis velünk marad. - Az elnök csodás terveket mutatott be: boltot, trafikot, kávézót és parkolót ígért. Az egész falu vele együtt lelkesedett - néz ki szomorkásan a fociöltözőből átvarázsolt alkalmi VIP-váró rácsos ablakán.

- Először megvettek az 51 millióból háromért egy lakatlan házat a kőkereszt mellett a Rákóczi utcában, és miközben elkezdték átalakítani, pozdorjából összeszögeltek mellé egy trafikot, ami fáskamrának is csúfos lenne, aztán két hónap múlva bezárták - időz a kronológia útvesztőiben Szűcs alpolgármester. - Aztán nagyon sokáig nem történt semmi, csak ment az összevissza hadoválás, végül az igazgató kinyögte, hogy a vállalkozó, akinek a munkát kiadta, húszmillióval eltűnt. Utána meg arra lettünk figyelmesek, hogy két bazi nagy kamion áll meg a porta előtt, és hórukklegények rossz ágyat, fotelt, polcot és rengeteg szemetet hordanak be zsákszámra az udvarba. Szilvike polgármester azonnal kihívta a rendőrséget és feljelentést tett, mire Gyertyánági helyett egy bizonyos Szeleczki Ferenc úr jelent meg nálunk, de az is csak hadoválni. A lényeg, hogy a mai napig semmi érdemleges nem történt, tudtommal csak annyi, hogy a húsz után a fennmaradó 31 millió is eltűnt.

Gyertyánági megerősítette a dolgokat egy Facebook-bejegyzésben, miszerint miután a húszmilliós összeget eltulajdonították, ő is feljelentést tett a rétsági rendőrségen, azonban a 31 millió sem található. Közben lemondott az elnöki posztról, a további ügyeket pedig Szeleczki vette át. Szeleczki viszont azt állította, hogy ő semmit sem vitt el, és szerinte az elnök nem szabályosan adta át a hivatalát, ráadásul hiány volt a kasszában. A polgármester asszony a nagy mesék végén így foglalta össze a történteket: eddig rendőrségi feljelentések történtek, a NAV vizsgálata elindult, és az államkincstár is ellenőrzésbe kezdett. Ennek ellenére a falu lakói nem nyugodtak meg, hiszen sem vállalkozók, sem boltok, sem pénz nem áll rendelkezésre.

Gyanútlanul lépdelünk ki az ünnepi öltözékünkből, mintha csak a titok nyomait kutatnánk, ám még mindig nem bukkantunk rá a mocskos ügy megoldására. Az ünneplő falusiak körülöttünk gyűlnek, és mi sem hagyjuk szó nélkül a helyzetet – a beszélgetés azonban nem éppen zökkenőmentes. A hangszórókból harsog a lakodalmas rock, a Kis Grófo dallamai pedig szinte betöltik a levegőt, miközben a rend őrei nínós buszukkal befutnak. A háttérben, mint egy török janicsár, atyámfia cammog a színpad irányába, pedig Rákóczi fejedelem urunknak inkább labanc öltözék dukálna, de sajnos ilyen jelmezt nem tudtak előkeríteni. De nem baj, a jókedv és az illúzió az, ami igazán számít!

Izmos fiatalember, akárha tűzifát aprítana, darabos mozdulatokkal tessékeli esővédő sátor alá a sörpadokat, közben lihegve odaböki:

Közmunkás vagyok, és ezt nem szégyellem! Számomra fontos az a havi 146 ezer forint, hiszen négyéves kisfiam van, akiért felelősséget vállalok. Ha én lépnék meg, nem egy hatalmas összeggel, csupán ötezer forinttal, máris másképp néznék magamra. Van már lakásom, családom, és a szüleim is mellettem állnak – mindez az én életem része. Cigányként most már a saját keresetem terhére vásárolhatnék, ami szükséges, de úgy tűnik, hogy a nem cigányok még mindig elviszik a bolt javait. Hova jutottunk?

Orsós Zoltán, a 24 éves fiatalember, aki Szátokon látta meg a napvilágot, nem titkolja véleményét: úgy véli, hogy a saját közegében szinte minden második ember munkakerülő, aki lop és drogozik, ahol csak tud. Éppen ezért, mint egy óvatos paraszt, távolságot tart tőlük, hiszen félti az értékeit és mindazt, ami fontos számára.

- Mert - bök felém - nekem már van valamim! Akik meg elvennék, azokat ne engedjük rá a falura. Nem messze innen, tudja, hol van Hugyag, na ott még több cigány lakik, mégis azt döntötték, hogy bűnöző tápszeres, munkakerülő nem mehet közéjük.

Hogyan jutott el a pesti magasságos politika a szátoki völgy festői tájaira, a bravúros mondatok mestere, Mikszáth ködpipáló lankái közé, ahol még a vándormadár is szívesen megpihen? Nos, ez egy észpróbáló kérdés. Szilvia polgármester, akinek a palócbékesség a legfőbb erénye, így felel: Orsós véleménye mindenképpen megfontolandó. Majd a jegyző úrhoz fordul, és azt kéri, hogy nézzen utána annak az önazonossági rendeletnek, de csak óvatosan, nehogy felesleges bonyodalmakat okozzon.

A Hugyag falu különleges helyzetben van, hiszen a roma közösség (92%-os arányban) nemcsak hogy túlsúlyban van, de a falut is ők irányítják. Ebből adódóan nem igazán foglalkoznak Magyar Péter kijelentésével, miszerint ha nyernének, visszavonnák a törvényt; számukra ez csupán üres szólam. Ráadásul a településen egyszerre van jelen a helyi döntés, amely a beköltözéseket szabályozza, és a rendelet ellenállásával szemben álló cigány Tisza-sziget is. Pacsa Szilvia, aki Szátokról származik és akit sokan kedvelnek, azonban ha elfordul a közösségtől, akkor kritikákat kap, ami árnyalja a helyzetét.

- Eztet a háborúskodást, úgy tudja meg, hogy a sajtó, az a média csinálja - mondja erre Berkiné Edit asszony -, mert nem azt írják meg, hogy mint régen, most is mindenkinek dolgozni kell, ha nem, elviszi a rendőr, helyette mentegetik, meg uszítják őket. Én dolgozok most is, takarítok, nevelem a gyerekem, pedig mellrákom volt, de kijöttem belőle. Ha nekik ezeket mesélem, kiröhögnek.

Az önkormányzatok többsége valóban tart a liberális sajtó és a jogvédő szervezetek kritikáitól, valamint az olyan hangos véleményformálóktól, mint Kalla Éva, aki a józsefvárosi cigány értelmiség kiemelkedő alakja. Ők gyakran azzal foglalkoznak, hogy a törvényeket kirekesztőként és rasszistaként ítélik meg, ezzel is fenntartva a figyelmet. Kalla Éva például úgy véli, hogy Pestről sokkal jobban tudják, mi lenne a jónak a helyi közösségek számára, mint a szátokiak vagy a hugyagiak. Szerinte a jogszabályokat diszkrét módon csomagolják be, és ez alapján indokolt lenne egy százezres demonstráció megszervezése. Felveti a kérdést: mi történne, ha minden cigány összecsomagolna és végleg elhagyná Magyarországot, hasonlóan Mózeshez, aki Egyiptomból távozott a 400 éves rabszolgaság után?

Ritkán találkozni olyan ostoba és uszító demagógiával, mint amilyet itt olvashatunk. Azok, akik tanulnak, dolgoznak, családot nevelnek és igyekeznek elkerülni a bűnt, nem szenvednek hátrányt sem a magyar, sem a cigány közösségben. Az egyetlen dolog, ami közös ellenszenvet vált ki bennünket, az az, aki a fehértől a feketéig terjedő spektrumon mindenkire rátelepedni próbál, és a gyerekeit is ebbe az irányba neveli.

A két falusi Bogdán gyerek, a 14 éves Levente meg a 17 esztendős Krisztofer unottan bóklásznak az árusok meg a színpad között a 16-os környékén. Kérdem tőlük, szívtak-e már füves cigit vagy szintetikus cuccot. - Egyiket sem - veti oda Krisztofer -, hiába árulják esténként a faluban. Újságolja, most végezte el Vácon a szakácsiskolát, először Rétságon áll munkába, de Pestben is gondolkodik.

- Hallottam, amikor a drogról kérdezte azt a két fiút - mondja nekem Bence, a 13 éves srác, aki hétvégente a szüleivel járja a búcsúkat. - Nem csak a romák nyúlnak a cuccokhoz, az egyik osztálytársam, aki a faluból való, egyenesen az iskolából került elvonóra. Én biztosan megkapnám apu dühét, ha ilyesmit csinálnék.

- Így hat a kölykökre a tévé meg az okostelefon - hangoztatja Kálmán, a nagypapa korú, de még mindig erőteljes férfi. - Tudod, testvérem, mi volt a menü az én gyerekkoromban? - közelhajol hozzám, mintha titkot akarna súgni. - Hát ürge- meg sündisznópörköltet tálaltunk kagylótésztával. Attól függött, éppen mit sikerült elkapni. Most meg némelyik cigány olyan fényűző palotában lakik, mint a mesebeli királyok. Fogalmam sincs, hová tart ez a világ, talán jobb is, hogy nem élem meg.

- Én nem irigylem tőlük, sosem voltam életművész, naponta több mint 200 kilométert autózok, mert a százhalombattai finomítóban vagyok tisztító-karbantartó - összegzi röviden a cukros Berki -, de a máséhoz akkor sem nyúlok. Ezek kint ülnek tízesével az udvaron és isznak, szippantanak, ütik egymást, én meg az olajban caplatok. Ilyen, testvér, nekem se kellene szomszédnak, Isten őrizz.

Szátok, különösen Romhány közelében, ahol egy csempegyár is kinőtt a földből, egy eldugott, szegény falu, mintha a sors véletlenül a sekély Lókos partjára sodorta volna. Régen nem csupán féllábú, kóbor kutyák rohangáltak az utcákon, hanem hatalmas libahadak, kendermagos kotkoda csapatok, akik mögött a kondás kürtjei zúgtak, míg a tehenek kolompolva ringatóztak a réten, és a birkanyáj csilingelő harangjátéka töltötte be a levegőt. Annyira felkavarták a port, hogy egy pillanatra még a nap is hunyorogva figyelte a zajos forgatagot.

Most, az őszi nyár melegében, mindenki egyformán élvezi a napsütést, és senki sem siet haza, hogy az állatokat etesse, a gyomot kaszálja, vagy az ólat takarítsa. Két éve a falu vezetése arról panaszkodott, hogy annyira szűkös a költségvetésük, hogy még 450 adag sült kolbászt sem tudtak volna finanszírozni mustárral, kenyérrel és üdítővel. Most azonban, a három jelentősebb vállalkozó, akik közül az egyik egy 160 tehenet tartó gazda, a másik egy százhektáros földműves, és a harmadik egy fűrésztelep, amely akác szőlőkarókat szállít a franciáknak, a helyzet javulni látszik. Két év alatt a falura annyi állami támogatás sem érkezett, mint amennyit a bolt a szociális szövetkezettől kapott. Ráadásul több mint száz ember küzd a munkanélküliséggel, ami sajnos egyre gyakoribb bűncselekményekhez, mint a rablás, betörés és drogproblémákhoz vezet. Az elhanyagolt, kifosztott porták között azonban van egy ház, ahol egyszerre harmincan élnek bejelentve, és gyakran verekednek egymással. Ezek a falut tépázó szomorúságok azt sugallják, hogy nem ártana egy kis közösségi összefogás, talán a bolt megújítása, vagy akár az önazonossági rendelet előtérbe helyezése is jót tenne.

- Ne gondolja, hogy nálunk több a rossz ember, mint máshol, akár Pesten - búcsúzik Szilvia polgármester ünnepi öltözékében; miután befejezte, kezdődhet a várva várt megnyitó. - A falunkban rengeteg tisztességes és szorgalmas család él, az általánosítást sértésnek tartanánk. Ami a bolt ügyét illeti, jelentkezett a szomszéd faluból egy fiatalember, Tomori Karcsi, aki szívesen belevágna, ha tudnánk neki biztosítani egy helyiséget. Természetesen, örömmel adnánk neki, hiszen ő lehet a mi új reménységünk kovásza.

Két soványocska, egykor bizonyára szelíd, Szűz Mária-arcú idős hölgy közeleg, ők is a focipályára tartanak kíváncsiskodni. Egyikük, Gizella asszony velünk kesereg a meg sem született szatócsbolton, a kerti enyészeten.

- Az elmúlás lassan lerendez mindent, a mi sírunk körül sem lesz majd kitaposva a föld.

Hazafelé tartva az útszélen, a Horthy-korszakban felállított emlékmű egyik domborművéből nagyságos Rákóczi fejedelem tekint ránk, mintha a múlt szelleme figyelne minket.