Az ukránok számára a megszálló oroszok nem hozták el a földi Kánaánt.
Az orosz-ukrán konfliktus 2014-es kirobbanása óta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának statisztikái szerint körülbelül tízmillió ember kényszerült otthona elhagyására. E menekültek jelentős része olyan területekről távozott, amelyek Oroszország által elfoglaltak, sokan külföldre menekültek, míg mások belső menekültként maradtak Ukrajnában. Azonban fontos megemlíteni, hogy nem mindenki saját döntéséből távozott: orosz hatóságok is tömeges deportálásokat hajtottak végre, gyerekeket és felnőtteket egyaránt érintve.
A lakóhely kérdése rendkívül fontos, különösen akkor, amikor a menekülésről vagy a lehetséges visszatérésről van szó. Az elfoglalt területeken az elmenekült ukrán állampolgárok ingatlanait az orosz hatóságok gyakran „gazdátlannak” nyilvánítják, figyelmen kívül hagyva a korábbi tulajdonviszonyokat, és gyorsan kisajátítják azokat. 2024 júliusa óta például Mariupolban több mint 5700 ingatlan esetében történt ilyen intézkedés. Az sem jelenti a jogi védelmet, ha az ingatlan tulajdonosa a közelben maradt, és átvészelte a front közelségét – a beszámolók szerint, akik nem tudják dokumentumokkal igazolni a lakásukban való jogszerű tartózkodásukat, az orosz hatóságok elűzik. Sokan elvesztették a szükséges papírjaikat a háború során, de ezt a megszálló erők nem ismerik el. Az így kiürített ingatlanokból orosz katonák és tisztek lesznek elszállásolva. A következmények drámaiak: sokan maradnak otthon nélkül, mivel az oroszok által megrongált vagy megsemmisített lakások tulajdonosai alig várhatnak kártérítést. Ha az épület annyira súlyosan megsérült, hogy le kellett bontani, akkor a lakcím és a tulajdonjog automatikusan érvényét veszti, így az egykori lakók hivatalosan is hajléktalanná válnak.
A "gazdátlan", de még álló ingatlanok visszaszerzése nem csak rendkívül bonyolult, de sok esetben konkrétan életveszélyes. A tulajdoni jogukat igazolni kívánó embereknek ugyanis személyesen kell megjelenniük a szinte földig rombolt Mariupolban, orosz útlevéllel és a tulajdonjogot igazoló dokumentumokkal. Nem elég, hogy ezeket az orosz dokumentumokat be kell szerezni valahol, a visszatéréshez a hírhedt szűrőtáborokon is keresztül kell menniük, amik az azokat megjártak beszámolói szerint leginkább koncentrációs táborokra hasonlítanak, ahol embertelen bánásmódra, és szisztematikus kínzásra lehet számítani.
A beszámolók szerint, akiket a sors úgy hozott, hogy eljussanak a szűrőtáborokhoz, sajnos nem mindenki éli túl ezt a kegyetlen helyet. A műholdképek világosan mutatják a táborok környékén elhelyezkedő tömegsírokat, amelyek sokak tragédiáját rejtik. Továbbá sokakat Oroszországon belüli börtönökbe szállítanak, ahol a kínzások mindennaposak, ahogy azt Viktorija Roscsina, az ott meggyilkolt ukrán újságírónő esete is bizonyítja.
Jelenleg több tízezer ukrán civil raboskodik orosz börtönökben, akik semmilyen köztörvényes bűnt nem követtek el; csupán annyi a "bűnük", hogy ukrán állampolgárok, és a hazájukban tartózkodtak, amikor azt megszállták. Ezeknek az embereknek a helyzete rendkívül kilátástalan, hiszen hivatalosan nem szerepelnek a börtönök nyilvántartásában, így nemcsak a hazájukba való visszajuttatásuk, hanem a sorsukról való információszerzés is rendkívül nehézkes. A jogvédők, akik harcolnak a szabadulásukért, a néha-néha kiszabaduló foglyok beszámolóiból próbálják felderíteni, hogy kik tartózkodnak ezeken a helyeken Oroszország-szerte, merre találhatóak, és ki él még közülük. Mivel civilekről van szó, a fogolycserék sem érintik őket, mivel azok főként a katonai személyzetre vonatkoznak. Ráadásul nemcsak a felnőttek elhurcolása aggasztó, hanem az a több ezer gyerek sorsa is, akiket orosz nevelés alá kényszerítettek, és a helyzetükre sem látszik gyors megoldás.
A megszállt területeken élő lakosságot közvetett módon arra kényszerítik, hogy felvegyék az orosz állampolgárságot. Akik azonban nem kívánnak részt venni ebben a kényszerített oroszosítási folyamatban, azok előtt sok lehetőség zárul be, még a legalapvetőbb egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés is elérhetetlenné válik, és végül kiutasítással néznek szembe. Ezzel szemben, ha valaki elfogadja az orosz állampolgárságot, ezek a problémák megszűnnek, ám új kihívásokkal is szembesül: sorköteles férfiak esetén azonnali hadkötelezettség vár rájuk az orosz hadseregben, ami azt is jelenti, hogy honfitársaik ellen küldhetik őket harcolni. Az orosz állampolgárság könnyű megszerzése a szomszédos országok lakói számára régóta része az orosz külpolitikai stratégiának, amelyet paszpartyizacija néven ismerünk. Azonban ami Ukrajna megszállt területein zajlik, az túlmutat ezen a gyakorlaton, mivel az orosz betelepítésekkel próbálják eloroszosítani a térséget. Az Oroszország vidéki területeiről érkező új lakók egyrészt az ukránoktól elvett házakba költöznek, másrészt újonnan felépített otthonokkal próbálják vonzóvá tenni a környéket számukra.
