Bőrkeményedés vagy tyúkszem jelentkezett a talpadon? Ez esetben érdemes odafigyelned, mivel cukorbetegség jele is lehet.
Sokan talán észre sem figyelnek rá, pedig rendkívül lényeges figyelmeztető jel a diabétesz esetében.
A cukorbetegség sajnos számos szövődményt vonhat maga után, mivel a tartósan magas vércukorszint komoly hatással van az egész szervezetre. Az egyik ilyen szövődmény a diabéteszes neuropátia, amely az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek működésének zavara. Ennek a problémának az egyik legjellemzőbb tünete a fájdalom, amelyet idővel a csökkent érzékelés, érzékkiesés, bizsergés, valamint a hangyamászásra emlékeztető érzés és zsibbadás követhet.
Bár a diabétesszel küzdők számára a betegség nem ismeretlen, ennek ellenére sokan nem tulajdonítanak annak nagy jelentőséget, ha úgy szereztek sérülést, hogy nem is tűnt fel nekik, azaz érzéketlenek voltak a sérüléssel kapcsolatban. Pedig már az első panaszok megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis kezeletlen esetben akár fekélyhez, illetve diabétesz lábhoz is vezethet a zavar. Ez utóbbi a diabétesz komplex szövődményei miatt alakul ki, és rossz esetben akár az adott végtag amputálását vonhatja maga után.
Nem szükséges, hogy valamilyen éles tárgyra lépjen ahhoz, hogy a lába megsérüljön. Ha a cipője nem tökéletesen illeszkedik, az nyomást gyakorolhat a lábfejére, ami tyúkszem vagy bőrkeményedés kialakulásához vezethet. Ha ezeket a problémákat nem kezelik, a bőr az érintett területen leválhat, és fekélyek keletkezhetnek. A kezeletlen fekélyek fertőzést okozhatnak a lábfej szöveteiben, sőt, akár a csontokig is terjedhetnek, súlyos szövetkárosodást idézve elő. Ilyen esetben komoly csontfertőzés léphet fel, és az életmentéshez talán amputációra lesz szükség.
Ha azt tapasztalja, hogy érzéketlen a sérüléseire, úgy nagyon fontos, hogy mihamarabb forduljon orvoshoz! A vizsgálat során a lábak alapos átnézése történik, sebek, elváltozások után kutatva (ezt a betegnek otthon is rendszeresen el kell végeznie!), majd különböző tesztek segítségével ellenőrzésre kerül többek között a reflex, a verejték elválasztás, a vibrációérzet, a tapintó funkciók, a perifériás pulzus, valamint a hőérzet is - mondja Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.
Ha az állapot fennállása beigazolódik, a megfelelő terápia révén megelőzhetjük a betegség további romlását. Ennek során kiemelkedő jelentőséggel bír a vércukorszint optimalizálása, a fájdalomcsillapítás, valamint a speciális lábbeli és talpbetét használata. Fontos a megfelelő hidratáció biztosítása és a rendszeres otthoni önellenőrzés is. Amennyiben már fekély jelentkezik, csak egy átfogó terápia hozhat eredményt, amelyben sebész, diabetológus, dietetikus, angiológus, ortopéd orvos és bőrgyógyász közreműködése szükséges.