**Bukaresti Napló IV. - Egy magyar riportertanonc a román fővárosban (1981)** Ez a napló egy fiatal magyar újságíró első lépéseit dokumentálja Bukarest szívében, ahol a történelem és a modernitás izgalmas keveréke várja. Az 1981-es évben a román főváros

Az alábbiakban a román televízió 1985-ben megszűnt, hétfői háromórás magyar nyelvű adásának utolsó perceibe kalauzolom az olvasót, valamint betekintést nyújtok az 1979 és 1982 között zajló eseményekbe, és egy kicsit a fővárosban élő magyar értelmiségi közösség életébe is. Az adás létrejötte, ahogy azt sokan tudják, a rövid életű 1969-70-es taktikai nyitásnak volt köszönhető, amelyet 1969-ben indítottak el, a Hét című folyóirat és a Kriterion Könyvkiadó megalapításával egyetemben. Ezeket a lépéseket az indokolta, hogy a jövőbeli diktátor, a 1968-as csehszlovákiai szovjet intervenciót követően, amikor a feszültségek fokozódtak, igyekezett megszilárdítani hatalmát. Románia, mint az egyedüli ország a szovjet blokkban, elutasította a megszállásban való részvételt, ezzel új támaszokat keresve belpolitikájában, s némi engedményeket tett a legnagyobb nemzeti kisebbség képviselőinek is. Eközben a Nyugat előtt a különutas kommunista vezető szerepében próbálta megmutatni magát. Ez a kompromisszumos időszak, bármennyire is rövid és ellentmondásos volt, mégis jelentős mérföldkőnek számított a kisebbségi kultúra ideiglenes megerősödésében.

Az operatőrök lázadásának napja. M.-et preinfarktussal sürgősen kórházba szállították. A jelentést, amit ő állított össze, ma olvasták fel a szerkesztőségben. A helyzet igencsak zűrzavaros: a disznók a szerkesztőség falai között csülökig merülnek a kihányt epében. Én is megkaptam a magamét – de ügyesen elkerültem a csapdákat.

A világos szembenézés perce:

Az írás és a tévé mind-mind egy kitörési kísérlet eszközei voltak. És nem csupán Brassó vagy a tanárság bizonyult szűknek, hanem énem, önköröm szűkült ijesztően be. Most pedig azt látom, hogy a régi mederbe terelődik vissza életem, a kitörési szándékon úrrá lesz az elmúlt tíz év tehetetlenségi nyomatéka. Ezek szerint nem is az elnyomó főnök az, aki lebéklyóz, hanem önnön természetem átkos öröksége, amelyen tehát nem sikerült - eddig legalább - úrrá lennem. A rossz főnököt szinte keresem már.

A csata zajlik. Az életkorom olyan szakaszban van, hogy most vagy soha. Eddig számos próbálkozásom nem hozta meg a várt eredményeket, de nem a KÍSÉRLET a hiba forrása.

Szolgálati feladataimat még intenzívebben kell ellátnom. Érdemes belefektetni az energiát. Igaz, hogy a gyengébb teljesítményt is tolerálják, de ez nem jelent valódi megoldást.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Megfutamodás lenne-e egy esetleges munkahelycsere?

A hatalom elvesztésének érzete, a propaganda világának felerősödött manipulációs hajlandósága, valamint a kultúra szintje és a jellembeli torzulások körüli feszültségek következtében a szerkesztőségben a ravaszság lett a belső körhöz való tartozás legfőbb jele. Ez egy olyan tényező, amely már önmagában is eltávolodik a valódi teljesítmény fogalmától. Sőt, számukra ez a ravaszság a valódi teljesítmény megtestesítőjének számít.

Ez akár még egy évig is elhúzódhat, ha nem tovább, mivel az új főszerkesztő kinevezése rengeteg időt vehet igénybe.

A savanyú uborkákban rejlő életelixírek ecetessé váltak.

Ugyan miért is akarhatna bárki főállásban írni? Mert a szöveggel való kényszerfoglalkozás is szülhet szabad szöveget, mert a szöveg szüli a szöveget és nem a nem-szöveg.

Anyám haragszik, és egyre inkább úgy érzem, hogy a lenézése mélyen sérti az önérzetemet. Azt sugallja, hogy a televízió teljesen érdektelen számomra, hogy sosem tudok megfelelő kapcsolatokat kialakítani a főnökeimmel, és hasonló vádak. Közben érdekes módon éppen ezek a presztízs szempontok nem foglalkoztatnak igazán. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy velem is hasonló a helyzet: amikor olyan feladatokat kapok, amelyek szélesebb közönség előtt zajlanak, attól valóban félek, hogy ez csak leértékel engem. És ott van még a rengeteg időpocsékolás is! Hiszen a fogalmazás és az írás bármikor megjelenhet, függetlenül a fényviszonyoktól vagy az operatőrök hangulatától. Micsoda inspiráló erő rejlik ebben, még akkor is, ha nem mindig az ihlet vezet!

Ha már eleve belevágtam a pályázatba, akkor lehetőségem lett volna a hírnév kiaknázására is – véli ő. De senki sem mondhatja, hogy teljesen kihasználatlanul hagytam a helyzetet, noha be kell vallanom, hogy sokszor bűnösen hanyag voltam. Azt vártam, hogy végre megtörténik az új főszerkesztő kinevezése, amit már hónapok óta halaszthatatlan eseményként éltem meg. Képesnek kellett volna lennem arra, hogy átlássam, mit is jelent ez a folyamatos késlekedés. De hát én és a hírnév! Állítólag nem vagyunk éppen a legjobb barátok.

Anyám a nagy lehetőségek elpuskázóját látja bennem, nem pedig a fiát. Ő még fiatal, én viszont már 31 éves vagyok ahhoz, hogy ez a helyzet ösztönzőleg hasson rám. Másféle támogatásra lenne szükségem, ezért vádolom őt a szeretet hiányával. Isten a tanúm, hogy talán tévedek.

De mit kezdhettem volna a három vagy négy hónapos bojkott alatt, tavaly nyáron és ősszel? Ne tegyünk úgy, mintha minden kizárólag rajtam állt volna.

Íme a világraszóló phárbheszédh! Közben szabadságon voltam, M. pedig felgyógyult és visszatért:

Két fontos témával érkeztem: az egyik a Szülők Iskolája című sorozat, amelynek terveit már elkezdtem kidolgozni, és egy felmérést is végeztem a családokban elterjedt büntetési módszerekről. A másik téma egy iskolatelevíziós Irodalmi Pótóra, kifejezetten középiskolás diákok számára. Az első témával kapcsolatban a válasz: Kolozsvár? Megint csak Kolozsvár? Úgy tűnik, hogy ez Csép Sándor területe, amit jobb, ha elkerülünk. A másik téma viszont elgondolkodtatja. "Sok sorozatot ígértünk már a nézőknek, de aztán, hogy egy kicsit finoman fogalmazzak, nem lett belőlük semmi. Most, hogy év vége közeleg, talán érdemes lenne ezt őszre halasztani." Ellenvetésem: "Ha sorozatot tervezünk, azt alaposan elő kell készíteni... több részt kellene leforgatni hozzá..." "Igen, megint Kolozsvárra készül, ahogy a szabadságát is ott töltötte, nem igaz? (Valóban, Grószit kellett volna Bukarestbe hozni.) Na, rendben, hívja fel Fejes Gyulát, aki most a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsának titkára, és vele beszélje meg az egészet, hiszen ő ért az iskolai ügyekhez!"

Erre látván, hogy 1) időben is halogat, 2) másokhoz utasít, felelősséget elhárítandó, s hogy a közvetettség mintegy hierarchikusan is "kiteljesedik" viszonyunkban, megjegyzem, hogy a szerkesztőségi feladatokat is elvállalom természetesen. Nehogy valaha félreértsem, valaha is félremagyarázzam a másfél éve dühöngő terápiát, aminek alávetett, csupa nagybetűvel kéne ideírnom válaszát:

- Na, úgy látom, érik már a gyümölcs...

A rothadás szomorú valóságát tükrözi. Szegény John Steinbeck, akinek műveiben a sorsok és az emberi szenvedés mélységei elevenednek meg.

Fejes Gyula a pénteki napon várja vendégeit.

A lengyel történések, amikor a Szolidaritás mozgalma sztrájkba lép, véglegesen lezárják a szociális-politikai epigonizmus korszakát, és világtörténelmi jelentőséggel bírnak. A párt gyengesége látszólag új hatalmi struktúrák megjelenését indukálja, ám valójában ez a gyengeség egyfajta hatalmi megerősödést takar, amely a nemzeti identitás mélyebb gyökereire épít. Ez a folyamat lehetővé tette, hogy a kompromisszumok ne csupán kényszer szülte megoldások legyenek, hanem egy komplex, külső és belső tényezők által formált új valóság. A magyarországi programtalanság útja azonban zsákutcába vezetett, amely a válság mélyüléséhez vezetett. A jelenlegi gazdasági reformok és a polgári fejlődés között feszülő ellentmondások nem tudtak politikai vagy ideológiai keretek között megnyilvánulni. A szomszédos országban elindított nyílt politikai reformok túl koraiak voltak, és belső, nyílt politikai természetük miatt komoly fenyegetésnek számítottak, így elfojtásra kerültek. Az 1945-48 között elpazarolt demokratikus örökség azonban „visszatért az ablakon”, képtelen volt figyelmen kívül hagyni a valóságot, és új formákban, külső és belső hatások révén újjászületett. Külső tényezőként nem a kommunista mozgalom indította el, így ideológiai értelemben, bár lehet, hogy nem annyira radikális, a hagyományos tudatformák újjáéledését hozta magával. Ezenkívül kifejezetten ellentmond a központosított és egyneműsítő intézményi struktúrának, amely nemcsak a monopóliumot bontja meg, hanem polarizálódást is előidézhet. Ez önmagában nem feltétlenül veszélyes, de a helyzet gyorsan megváltozhat. Belső szempontból pedig nemzeti és népi összefogásról van szó, amely munkásrétegeket mozgósít, továbbá párttagok is csatlakoznak a mozgalomhoz, ami új dimenziókat nyit meg a politikai diskurzusban.

Nagymértékben tanulságos, arra int, hogy menjünk a reformkísérleteknek elébe, ne engedjük a kezdeményezést kicsúszni a kezünkből, hogy ne kelljen utólagos asszimilációval küszködnünk és vesződnünk, hogy a történelmileg elavult tudatformák megújulásának elejét vegyük, hogy az ifjú nemzedék nonkonformizmusát a magunk számára használhassuk, aknázhassuk ki, hogy eszményeket is nyújthassunk nekik.

Ahogy az ijedelem fokozatosan elhalványul, meg fognak érkezni az ellenőrzött erjedés elméletei, és a reformmozgalom megerősödik, különösen a Szovjetunión kívüli európai szocialista államokban. Ez a Nyugat tekintélyének csökkenésével és a nemzeti öntudat jelentős megerősödésével fog párosulni. A nemzet a demokrácia visszaszerzésének színhelyévé válik, amely nem csupán a politikai átalakulás, hanem a dicsőség forrása is.

Ennyi az erő titkáról. A gyengeség viszont a megújulásban rejlik, mint egyfajta elszenvedett tapasztalat. Kezdeményezőképességünk révén válhatunk hatalmasabbá, ezáltal erőnket is gyarapíthatjuk. A győzelem, bár első pillantásra vereségnek tűnik, valójában a történelem ironikus játékának része, amelyet megérdemelt viccként élhetünk meg.

1956: a koránjött válság, a puszta epigonizmus, a teljes felkészületlenség megoldására, a szétmálló hatalom példája.

1968: a belső reformok kezdeti szakasza, amely még keresi a maga útját.

1979: a felkészültség hiánya és a belső kezdeményezésre való képtelenség jellemezte ezt az időszakot. Ugyanakkor kezdett körvonalazódni egyfajta nyitottság a külső elfogadás iránt, ami azt jelzi, hogy az önértékelésre is egyre inkább hajlandóak lettünk.

Hogyan képzelhetik el, hogy az ember a semmittevésből meríthet elégedettséget?

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Gyűlés. M. beszámol a főnökségen elhangzottakról, de nem csupán az elveket és utasításokat közvetíti. Inkább egy színes, élénk narrációval meséli el a történteket: ki mit mondott, és hogyan reagáltak egymásra. Szórakoztató lenne, ha nem lenne ennyire abszurd. Első téma: a zenei adások ellenőrzése. Rögtön felmerül a kérdés: ki végzi ezt a munkát? A válasz elmarad, mert M. leteremtik: ha tud olvasni, nézze át a működési szabályzatot. Ez láthatóan felcsigázza, hiszen az alárendeltség és a paragrafusok világa vonzza. De aztán csendben marad, mert erről nem tud semmit. Gyűlés után megkeresi X-et, és miután heves szócsatába keverednek, kiderül, hogy a szabályzat, amiről beszéltek, valójában csak egy tervezet, és a főnök sem volt tisztában azzal, hogy nincs érvényes szabályozás. Mag ekkor feláll, és a falat bámulja, mintha az válaszokat rejtene. A következő téma a honorárium- és cikkdíjreform. Az új rendszer havi normát állapít meg, amely a fizetés 10-15%-át érinti, és csak az efölötti honoráriumot fizetik ki. A tévé eddig az egyetlen intézmény, ahol ez nem volt alkalmazva. Mag közbeszól, hogy aki a kötelező normát nem teljesíti, annak a fizetését sem adják ki teljes egészében. S. ekkor bután kérdésekkel bombázza, Magot pedig a végén kicsit letartóztatják. A harmadik téma a munkatársi "kartonok" problémája: a műsorszámokban túl sok név szerepel, beleértve a gyártásvezetők nevét is. Ne halmozzuk a neveket, mert "valakinek egészen fent" ez nem tetszik. A vezérigazgató figyelmeztet: ne azért halmozzuk a neveket, mert egy szép napon azt kérdezik majd, hogy mit keres itt ennyi ember? Nehogy tegyenek róla, hogy kevesebben legyünk. Ez a megjegyzés egy igazi lényeglátó pillanat, ami jól tükrözi a helyzet abszurditását.

Ez egyfajta önfelfedés is, hiszen az egyetlen célja, amit ostobán a nyilvánosság elé tár, hogy minél több akadályt és ellenőrző mechanizmust állítson elénk.

A francia választások során a Szocialista Párt jelöltje, Mitterrand került a hatalom csúcsára. Két jelentős esemény, a Szovjetunió lengyelországi be nem avatkozása és Mitterrand győzelme, időben annyira közel állnak egymáshoz, hogy érdemes elgondolkodnunk a lehetséges ok-okozati összefüggéseken.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Ma a magyar televízió adásában bemutatásra került Gálfalvi Zsolt Sütő Andrásról készített interjúja. Az interjú során Zsolt számos izgalmas és mélyreható kérdést tett fel, amelyek a következőket tartalmazták:

Törekvései 1945 óta folyamatosan arra irányultak, hogy megőrizze és erősítse közösségi elkötelezettségét. Ebből a szempontból nem kellett csalódnia.

- Mi vár ránk? - kérdezte, a szavakban ott vibrált a jövő bizonytalansága.

Válasz (kezében egy három majmot ábrázoló szoborral): Ha nem beszélünk róla... ha nem lépünk... (akkor valójában majmok leszünk). Mert az, ami a lelkünk mélyén rejlik, az nem tűnik el. - Az Úr végső szava a Tragédiában a küzdelemről, hiszen ő is csak azt tudja megismételni.

A beszélgetés során kiemelték, hogy az osztályharc élezésének elmélete idegen a társadalmunk lényegétől, nem illeszkedik annak természetéhez. A hatalom birtokosai képtelenek a valóság tiszta érzékelésére, mintha valamilyen náthás állapotban szenvednének... A közösség nem csupán egyéni jogokkal bír, hanem kollektív jogokkal is, amelyek szintén megilletik őt.

Az interjú kezdetén Ádám mély bánattal emlékezett meg fiáról a Káin és Ábel történetében: "Miért ajándékoztál nekünk értelmet, ha végül rabszolgák sorsára vagyunk ítélve?"

Mesésen zárult le a történet. Miután kifejtette (és szemléltette), hogy mivé válunk, ha nem lépünk fel az emberség érdekében, és miután világossá tette, hogy a bennünket foglalkoztató kérdések maradnak, csak annyit mondott: és rengeteg más, amit még nem láthatunk előre - majd mélyen a néző szemébe nézett, mintha a jövőt akarná felfedni.

Egy fontos esemény történt 1948-ban, amikor elhagyta azt a szerkesztőséget, ahol meg akarták mondani neki, hogy mit írhat és hogyan. Vajon a Romániai Magyar Szó volt az, vagy inkább a Világosság?

Bár soha nem éreztem magam ennyire bizonytalanul, most mégis úgy tűnik, hogy életem egy sötét szakaszába léptem. Az, amit teszek, egyfajta önértékelési válság jele. Az ebből való szabadulás csakis egy drámai lépéssel lehetséges, hirtelen el kellene távolodnom ettől a helyzettől, mintha csak ki akarnám tépni magam a saját gondolataim fogságából.

Életem a halasztásos önmegtartóztatás ördögi köréből képtelen kitörni. Az érvényesülés és az önkorlátozás küzdelme újra és újra feléled bennem, már ijesztően rövid időközönként. Egy káosz, egy maelström. Pedig tisztában vagyok vele, hogy az önérvényesítés nem vásárolható meg az önelfojtás árán. Még jó, hogy kettős életet élek; ez ad némi reménysugarat a mindennapjaimnak.

Egy Martinovics-tanulmány középpontjában az önérvényesítés és az önazonosságra való törekvés fogalmai állnak, melyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a vizsgált témákban.

A lengyel gazdasági reform egyik fő célkitűzése állítólag a decentralizáció és a vállalati önállóság fokozása. A köztulajdon jelenlegi formájában alkalmas volt a kizsákmányolás felszámolására és egyben az érdektelenség általánossá tételére. Ezért kell közelebb vinni most a tulajdont a kisebb termelői csoportokhoz, differenciálni a nemzeti-állami tulajdont, konkrét közösségek konkrét tulajdonává tenni - ez érdekeltséget fog eredményezni, és közösségek kikristályosodásához vezet majd, az elvontság egyetemes levetéséhez, hatalommegosztáshoz stb. A szocializmus konkretizálódásának magasabb szintjét eredményezi majd.

A válságos időszakokban kulcsfontosságú, hogy a problémákat ne csupán egy szűk kör vállalja magára, hanem minél többen érezzék a felelősséget. A hatalom nem csupán néhányak privilégiuma kell, hogy legyen. Ahhoz, hogy valódi változásokat érjünk el, elengedhetetlen, hogy a döntéshozatali jogot közösen birtokoljuk, és mindenki hangja számítson.

A közösségek kialakulása valójában megelőzte a hatalom és a tulajdonformák fejlődését. Az új típusú közösségi szerveződések akkor kezdhetnek el veszélyessé válni, ha elutasítják a válságok megoldásában való aktív részvételt, vagy ha kizárják őket ebből a folyamatból. Ilyen esetekben aszociális állapotba kerülhetnek, önmagukat képesek lennének meghazudtolni, alapjaikban kezdhetnének el megrendülni. A kirekesztés pedig arra kényszerítené őket, hogy politizálódjanak, így újra megpróbálják érvényesíteni érdekeiket és véleményüket.

Két hete, amikor még anyámék nappalijában pihent Grószi, egy különös hírrel fogadott: a családunkban szaporodás indult. A tojásból kibújt a harmadik kanárifióka, és így már hárman lettünk a kis madárkák között.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Kongresszusi hűségnyilatkozatok. Noha nem gondolkozik és meggyőződése nincs, mégis minden tette egy tagolt, jól kialakult egész része, abba illeszkedik bele. Két dolgot vétetett ki: 1. "Pártunk régi törekvése az anyagi ösztönzés fokozása, de mindenféle adminisztratív gáncs eddig megakadályozta ezek bevezetését". (Szerinte ebből az derül ki, hogy valaki megakadályozta a pártot...) 2. "A dolgozók tanácsainak egyik fő feladata ezentúl a köztulajdon védelme lesz." (Merthogy rossz a fogalmazás. Miért? Fosztogatták eddig nálunk a köztulajdont?)

Egyszerűen nem akar fogadni. Nem létezem a számára, nem hajlandó főszerkesztői "szolgálatokat" nyújtani nekem. - Szerezzen egy főszerkesztőt, akkor majd lesz időm magával foglalkozni. Ha akkor még mindig szüksége lesz rám! - kiáltja utánam a folyosón.

Szegény fejem, nem tudok meglenni nélküle! - Engem nem kell kényeztetnie - jegyzem meg. Riportmegbízást kaptam. Olyat.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Rendkívüli formaszegénység a fő baj - mondtam. Lehet-e igaz ez a formák tobzódása idején, amikor minden új intézményről stb. kiderül, hogy a régi fő mozgató új álarca csupán és annak átviteli szíja? Éppen külső, ráaggatott forma voltában, illetve hazugul új forma voltában utasítjuk el, mert az új tartalmat csak hazudja, de nem adja meg. Ezért igaz a formaszegénység vádja - csak hogy tartalmi szegényességként kell értelmezni. A másik, a formagazdag világ egy tartalmi differenciáltság kifejezője. Egyelőre a cégér merő átmázolásában rekedtünk meg.

Lengyelország két nappal a rendkívüli pártkongresszus előtt áll. A helyzet lényege, hogy az új rendszer saját alapjain kezd el működni, hogy kibontakoztassa belső dinamikáját! Ez a folyamat elkerülhetetlenül magával hozza a saját identitásával való szembenézést, valamint egyfajta megosztottságot és szakítást is.

Hogy milyen tudati tartalmak kísérik? Természetesen tévhitek is, reaktiválódott régiek is, de 1. ne tudatából ítéld meg a kort, 2. mást jelent a régi tudatforma is ma.

Székelyföldről való hazautazásom során két izgalmas kísérletet hallottam az útitársaktól, akik a vonaton és a buszon osztották meg tapasztalataikat. Az egyikük egy maroshévízi földet bérel a helyi kollektívától, mindössze évi 60 lejért. A kollektíva végzi a szántást és trágyázást, míg ő maga döntheti el, hogy mit ültet a területre, például krumplit, és a termés kizárólag az övé. Ez a lehetőség ráadásul a saját veteményes kertje és háztáji gazdasága mellett jön, így valóban értékes kiegészítést jelent. Gyergyóditróban pedig egy másik érdekességről számolt be egy gyári munkás, aki elmondta, hogy a családtagjai egy-két hektárnyi területet vállaltak a krumpliföld kapálására, a termés tíz százalékáért cserébe. Azt is hozzátette, hogy valószínűleg nemcsak a kapálásban, hanem a vetést követő minden munkafolyamatban részt kell venniük, beleértve a betakarítást is. A munkás megemlítette, hogy a szénakaszálást már évekkel ezelőtt harmadában adták ki, és szerinte ez nem éri meg a fáradságot.

Ez a valódi gazdasági átalakulás pillanata.

A demokráciához még tapasztalatlan népek hajlamosak a diktátorokhoz fordulni, mintha csak kisgyermekek támaszkodnának a járókájukra.

Bodor köré egy olyan fiatalokból álló csoportot gyűjtött, akik látszólag támogatják őt, de valójában inkább a saját, tehetségtelen és tehetetlen mivoltuk miatt tűnnek veszélytelennek. Képzelhető, hogy a helyzet éppen fordítva is igaz lehet: mindannyian behódolnak a tehetetlenségnek, és a passzivitásukkal hozzájárulnak Bodor kudarcához. Nem hiszem, hogy csupán a bürokratikus módszerekkel szembeni lemondás lenne a háttérben, hiszen ezt talán nem is tudták teljesen átlátni korábban. Az eredmény egy teljes csődhalmaz lett, amely a múlt zűrzavaraiból emelkedett ki.

A grandiózus protokollrendszer a csúcson valójában annak a céltalan tevékenységnek az újjászületése, amely alul nem hoz létre eredményeket, míg felül sem irányít semmit.

Lengyelországban most két folyamat van kibontakozóban. 1. Az össznépi ellenőrző mechanizmus kiépülése (amit a párt fokozatosan át kell, hogy vegyen a szakszervezetektől!). 2. A csoportérdekek képviseleti rendszerének elismertetése (ami a szakszervezeteké maradhat).

Mivel jelenleg mindkét elem főként a szakszervezetek vállára nehezedik, nem ritkán egészen abszurd módon tükröződik vissza ellentmondásuk a szakszervezeti mozgalomban.

Az egyéni érdekvédelem intézményesítése még várat magára. Fontos, hogy a döntési és vezetési rendszerek hatékonyan támogassák az érdekvédelmet és képviseletet, lehetőséget adva minden érdekcsoport számára, hogy hangot adjanak igényeiknek. Ezen kívül elengedhetetlen az össztársadalmi érdekek mellett más, specifikus igények legitimálása, hogy a társadalom minden rétege képviselve legyen.

A kolozsvári Igazság ifjúsági oldala, a Fellegvár, sajnos bezárta kapuit. A hírek szerint ellehetetlenítették a működését, mivel a főbb anyagok közlésére már csak zavaros és értelmetlen formában volt lehetőség. Így érthető, hogy a folytatás mellett döntöttek. Talán érdemes elgondolkodni azon, mit üzen ez a helyzet mindkét fél számára?

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Jenei Dezső kiemelkedő személyiség, akinek a gondolatai és elképzelései mély hatással vannak környezetére. Nemrég ellátogattam Kolozsvárra, ahol lehetőségem nyílt meghallgatni egy izgalmas beszélgetést, amelyben Dezső a távirat történetéről osztotta meg gondolatait. A célja egy fontos értekezlet összehívása volt, amelynek keretében több sürgető kérdést kívánnak megvitatni. Az első javaslata a tanfelügyelőségek önállósítása, ami alatt külön magyar tanfelügyelőségek létrehozását érti. Ezen a területen sürgető szükség van arra, hogy a magyar nyelvű oktatás megfelelő keretek között valósulhasson meg. Másodszor, hangsúlyozta a magyar tannyelvű műszaki főiskola visszaállításának fontosságát. Rámutatott arra, hogy minden egyes szakmának 30-40 ezer saját szakmai kifejezése van, és ezeket csak szövegek segítségével lehet igazán elsajátítani. Az oktatás nyelve, legyen az kurzus vagy tankönyv, elengedhetetlenül fontos a szakmai tudás megfelelő átadásához. Az ő véleménye szerint nem csupán egy romániai magyar szaknyelv kidolgozása a feladatunk, hanem egy autentikus magyar szaknyelv létrehozása, amely valódi igényekre épít. Harmadszor, hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a műszaki tankönyvek írása. E tankönyvek nélkül a diákok nem tudják megszerezni a szükséges tudást, amely elengedhetetlen a jövőbeli mérnöki pályájukhoz. A beszélgetés során Dezső meggyőző érvekkel támogatta elképzeléseit, és világosan látszott, hogy elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt. Az ő víziója egy olyan jövőt festett, ahol a magyar nyelv és kultúra megfelelő helyet kap az oktatási rendszerben.

A történet szerint, talán 1965 környékén, Ion Gheorghe Maurer miniszterelnöknek kifejtették, hogy egy újonnan alakuló magyar szervezet nem lehet csupán a párt alvállalkozása; inkább egyfajta kulturális autonómiára lenne szükség. Valaki kiszámolta, hogy egy milliárd lej elegendő lenne ahhoz, hogy minden magyar intézményt támogatni lehessen. Maurer azonban azt válaszolta, hogy ezt a javaslatot nem fogadnák el, így ő kimaradt a további tárgyalásokból.

Én: Túl sokat markolt volna?

Hadd kezdem, stílszerűen, a munkahely- és szakmaváltás megindoklásával. Először is a munka természete olyan, hogy rövid időszakokban maximális csúcsteljesítményt követel, amit az átlagos szintű, de kifejezetten tétlenségi szakaszok is követnek. Ezt könnyeden és elégedetten, azt hiszem, csakis más jellemképlettel és életstílussal lehet csinálni. Hiszen készen álltam én erre is, de az áttörés itt nem sikerült, a csupa hátrány elviselését pedig nem tartom érdemesnek. Ki tartaná annak az én helyemben? Elég az hozzá, hogy az egyenletes terhelést és az abból kicsapó lángnyelvszerű ihletet "szeretem".

A marxizmus lényegében egy ideológiai keretrendszer, amely addig létezik, amíg a társadalmi tudat történeti formái érvényben maradnak. Ez a helyzet szorosan összefügg a fizikai és szellemi munkamegosztás fennállásával, valamint a munkásosztály tudatának sajátos jellegével. A munkásosztály ideológiája korlátozott perspektívát tükröz, és éppen e tudatosság birtokában kell megküzdenie más ideológiákkal. Ez a helyzet arra utal, hogy a marxista gondolkodásban a séma folyamatosan változik. Két különböző gyakorlat és ideológia létezik, mindkettő belső konfliktusokkal küzd. A marxista ideológia esetében ez a belső feszültség tudatos önreflexióval és kritikai megközelítéssel kezelhető, ami lehetőséget teremt a belső ellentétek pozitív kihasználására. Ez azt jelenti, hogy a meghasonlás leküzdése folyamatosan jelen van, feltéve, hogy...

Összegzésképpen: az ideológia egy sokszínű és változatos terület.

A 16. nemzetközi tudománytörténeti kongresszus Bukarestben augusztus 27. és szeptember 23. között.

Koromsötétben, lidérces álomból ébredek. Álmomban egy hancúrozó gyerek úgy kihozott a sodromból, hogy megütöttem, leesett és ájultan hevert a cementen. Elsiettem onnan, mondogatva magamban, hogy hamarosan magához tér, és viselkedhetem úgy, mintha mi sem történt volna, mert minden magától rendbe jön. Innen a fokozódó szorongás. Végül már szaladtam egy dombon lefelé, amikor gyerekcsapat zúdult elém, hogy: "X. zace pe cap!" (Fejre esett.) Sic! Lelkiismeret-furdalás és szégyen, erkölcsi hitványságom érzetével ébredek, abban a lelkiállapotban, amikor nagy távlatokat tudok ésszel egyszerre átfogni, tudatomban pedig ott zajlik minden megaláztatásom emléke, erőszakkal tudat alá szorított megalkuvásaim, minden "meg-nem-történtnek" tekintett sérelem. Zaklatottságomban órákig képtelen voltam visszaaludni. Hajnal felé ólomnehéz, álomtalan öntudatlanságban, föl-fölriadva aludtam még vagy egy órát.

Reggel felé bemegyek a szerkesztőségbe (TV), jelentem, hogy minden idők egyik legnagyobb fizikusával, D. D. Ivanyenkóval megállapodtam interjúügyben, lesz még egy kelet-német is... - Nem a mi profilunk. Mondtuk mi magának, hogy idegenekkel állapodjon meg? Na jó, megkérdem Podoabă elvtársat, ma be kell jönnie. Alig mondja ki, jön. P. Másfél óra múlva a salamoni döntés: csináljam meg, de a Bacalu műsorában, állapodjak meg vele. Rohanok a jogi karra, elkapom Bacalut. Van egy eladó interjúm - mondom. Köszöni, de ő tud oroszul, neki angolul nem kell. Hogy ne sértsen meg, mégis megkérdi: miről szól? Az elvtársról vagy a kongresszusról? Megrökönyödve válaszolom, hogy magáról beszélne természetesen a nagy fizikus. (A józan ész teljesen hasznavehetetlen, minden orientatív erejét elveszítette). Ja, ők precíz utasításokat kaptak, teljesen reménytelen az ügyem.

Szegény. A hangjában igazi jóakarat vibrált, még a határozott elutasítás mögött is érezni lehetett a kedvességet.

Érdemes alaposan körüljárni a témát: csupán A Hét, Ágoston Hugó és Rostás Zoltán révén lehetett igazán méltó módon kezelni az eseményeket és a felmerülő lehetőségeket. Térjünk rá Ivanyenkóra, akinek tegnap este tartott előadásáról néhány észrevételt szeretnék megosztani: egy joviális, sokat mosolygó ember, aki a mondanivalóját kis történetekkel fűszerezi, és ugyanazt a gondolatot többször is hangsúlyozza. Angol nyelven beszél, bár a kiejtése elég gyengécske, mégis érthetően adja elő a mondanivalóját. Az előadás címe: "Az egységes fizikai térelmélet". Ezt a témát majd egy másik alkalommal fejti ki részletesebben, most viszont a kérdés történetét kívánja elmesélni. Az előadás színvonala egyetemi szintű volt, számomra mindenképpen izgalmas. Fölírt néhány nagybetűt: M (Matter), V (Vacuum), C (fénysebesség), T (Time) és így tovább, amelyek az alapkategóriákhoz tartoznak. Érdekes, hogy Einstein még halála előtt is az egységes térelmélet megalkotásán dolgozott, és sok életrajzírója szerint erre akkoriban nem volt szükség, ami miatt sokan úgy vélik, hogy Einstein élete elpocsékolt idő volt. I. viszont úgy gondolja, hogy a továbblépéshez most csakis egy egységes elmélet (unified theory) kidolgozása vezethet, ezért a téma aktuális. I. kifejezetten az M-ről kíván beszélni. Megemlíti Niels Bohr nevét, valamint az I. betűt (ami ő maga), és Heisenberg nevét is. Érdekes, hogy Heisenberg mennyire vacillált az atommodell kidolgozása során; egészen 1933-ig az n=p+e modellt tartotta érvényesnek, és csak utána váltott a proton-neutron-elektron modellre, amelyet I. már korábban is vallott. Bohr furcsa konzervativizmusa abban nyilvánult meg, hogy nem akarta elfogadni a később felfedezett elemi részecskék, mint például a mezonok létezését. Egy zseni esetében ez meglepő. Később felfedezték a kvarkokat, és most úgy tűnik, hogy el kell fogadni egy korlátozott számú szub-kvark szintű elemi részecske létezését is. Heisenberg munkássága pedig tele van tévedésekkel, hiszen helytelen levezetésekből származó helyes következtetések sorozatát alkotja.

Mondta mindezt általános jóindulatú figyelem, valamint két barátja, egy idős orosz és egy -kadze-ra végződő nevű másik honfitársa hangos helyeslése közben. Egy román megkérdezte, hogy "a heisenbergi első képlet most már esik akkor?", mire hasonló mai törekvésekre hozott fel példát, sőt, egy '79-es nagy összejövetelen, ahol Wigner is ott volt, szintén tárgyaltak erről.

A fizika jelentette számomra az egyetlen igazán emlékezetes élményt a "Historiológia" világában.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Ki is az a bürokrata? Olyan személy, aki minden szituációban a hivatali megoldások tengerét keresi. Ő az, aki a labirintust úgy szemléli, mint egy végtelen lehetőségek forrását. (Vannak, akik nem osztják ezt a nézetet, de ennek ellenére úgy navigálnak az életükben, mintha ez lenne az egyetlen járható út.)

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Létezik egy másik, dionüszoszi jellegű lelki dimenzió is. Ez a valóság a történésekre való ráhagyatkozásról szól, ahol a szándékos tervek helyett inkább az események sodrásába való belemerülés a jellemző. Olyan, mintha a lélek titokban már várná, hogy lemondhasson minden elképzeléséről, hogy a kudarcért felelősséget háríthasson másokra. Sőt, szinte önmagának ártó módon vágyik arra, hogy akadályok álljanak elébe, mert a kudarc nem csupán elkerülhetetlen, hanem titkos vágyának beteljesülése is.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

A pártgyűlésen elhangzott, hogy a lengyelek most érzik meg a következményeit annak, hogy évtizedeken át elhanyagolták a hazafias nevelést. Nálunk viszont egészen más a helyzet!

Lengyelországban élénk eszmecsere zajlik az önigazgatás kérdéskörében.

A kongresszusra készülő szakszervezetek bizalmatlanságukban a végletekig mennének el: lebontanák a központosítást, a tervgazdálkodást és felapróznák vállalatokra az állami tulajdont. Az üzemek stb. 60 százalékában megalakultak a munkástanácsok, amelyek a teljhatalmú tulajdonosi jogcímre tartanak igényt, és például az igazgatót is ők neveznék ki. - A szocializmus érthető módon nem szolgáltathatja ki magát ennyire a piaci mechanizmusoknak. Lényege éppen az ellenőrzött kapitalizmus, a szociálpolitikája javára "kizsákmányolt" kapitalizmus, a munka kényszerjellege, az árutermelés és a pénzviszonyok, a termelést üzemeltető egész elidegenedés kiaknázása az életszínvonal, de főleg közösségteremtő-művelődési céljai érdekében, az ember történelmileg lehetséges visszavezetése önmagára. (A dolgok természetéből fakadóan ezt főleg a szorosan vett termelési szférán kívül próbálja elérni.)

Újabb főtitkári munkalátogatás. Millió és millió kiesett munkaóra, a művi lelkesedés nagyipara. Nagy, egészen az.

Slapaj: a kreatív gondolatok és ötletek szellemi támogatója egy szerkesztőség szívében.

Állandó görcsök gyötörnek, és a kapcsolataim is mintha rövidzárlatosok lennének – mindig ugyanaz a régi-új forgatókönyv. Most már odáig jutottunk, hogy nyíltan sértegetni kezdett, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom elejét venni ennek a helyzetnek. Elmondtam neki, hogy 1. valaki folyamatosan mérgezi a kettőnk viszonyát, 2. hogy én sem engedhetem meg magamnak a túlzott reakciókat, hiszen a munkahelyemről van szó (értsd: hogyan is hihetnék a rágalmaknak?). Én éppen, hogy a szerkesztőséggel való szolidaritásra törekszem. Ezt a beszélgetést feszültségoldás és időnyerés céljából kezdeményeztem, de ő nem így értelmezte. Bakalódásnak vette a dolgot, és úgy tűnik, képtelen mások nézőpontjában gondolkodni. Most éppen konzervgyári riportra küldött, ami csak fokozza a frusztrációmat.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Kovács János, a Művelődés főszerkesztője rossz hírrel fogad: beadta lemondását, mert nem helyezik el az őt állandóan jelentgetőt. Nagy erkölcsi nyomás alatt él, mindenki arra kéri, maradjon, az ismerősök telefonon hívják... Én is azt mondtam, hogy ő tette kultúrintézménnyé ezt a lapot. Hiába, másfél évi harc felőrölte az idegeit, pedig a sajtóigazgatóságon (?) hivatkozott az én esetleg fölszabaduló állásomra is. A vezérigazgató azt válaszolta volna, hogy nem tartja szerencsés dolognak egy embernek az akarata elleni felvételét a tévéhez. E mögött Mag mesterkedései húzódnak meg, aki fél a drágalátos M.-től.

Balog Edgár már a 75. életévét tapossa. Fodor Sándor szellemes és ironikus stílusában ragadja meg a kétbalkezes tábornokok világát A Hét hasábjain, akik sorra követik el a hibákat, mint ahogy a nap felkeltével a madarak csicseregnek. Domokos Géza pedig az ártatlan bajkeverők portréját festi meg, akiknek akaratlanul is sikerül vereségeket idézniük elő.

Bár konkrétan nem hangzott el, mégis egyértelmű, hogy őt a teljesen indokolatlan, kóros optimizmus jellemzi. A mai napra vonatkozóan ez nyilvánvaló. Ugyanakkor a múltbeli eseményekre ez nem igazán vonatkozik.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

A jelszavak forrása, az első mozgató, folyamatosan ösztönöz és hajt, miközben ostorozza a transzmissziós szíjakat, amelyek ennek ellenére bátran "erőszakosodnak el". Érthetetlen, miért lógatják le a fejüket tétlenül. A harmadik szint, a "horda", pedig minden biztatást figyelmen kívül hagy, mintha csak üres szavak lennének a levegőben.

Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg egy témát, amiről beszélni szeretnél, és én segítek!

Készítettem egy újabb különleges homokpogácsát, ezúttal a Chiajnai konzervgyár színes világában. A fiú izgatottan felvett egy riporteri szerepet, miközben felfedezte a gyár titkos zugait.

Az Ifjúmunkásnál már a papírmunkát is sikeresen lebonyolítottam.

Nits Árpád főszerkesztő-helyettes (titkár) szerint a szerkben egyetlen dolgot kifogásolnak: miért rejtőzködöm és rejtegetem az alanyok neveit is riportjaimban?

Az írásom egyedisége abban rejlik, hogy nem csupán a hagyományos riportformát követem, hanem egy olyan sajátos megközelítést alkalmazok, amely a téma mélyebb megértésére és a társadalmi jelenségek érzékletes bemutatására összpontosít. Ez a módszer lehetővé teszi számomra, hogy a konkrét események és információk mellett a mögöttes értelmezéseket és személyes reflexiókat is belefoglaljam. Így tehát az írásom nem csupán egy egyszerű tájékoztatás, hanem egyfajta társadalmi tükör és önkifejezési lehetőség, amely tükrözi a világ komplexitását és az egyéni nézőpontokat.

- Különben is, miféle alpáriság a konkrétságot a helymegjelölés és a nevek meglétén lemérni! Az igazi konkrétság az értelmezett, "átlelkesített" valóság, nem a nyers valóságdarab. Ezért az újságíró utólagos beavatkozása, az anyag átformálása, sőt: kiegészítése - mert a valóság nagyon fantáziaszegény tud lenni: a felvett anyagot, ha kaloda, nem vagyok hajlandó még büszkén viselni is! - jogos újságírói művelet. (Akkor pedig a nevekről le kell mondani. A nyereség nagy, megéri ezt a kis áldozatot.)

- Harmadsorban pedig: a riport nyelvi tény. Ezért a nyelv közegellenállásának engednie kell. Az a közegellenállás és jótékony formaadás kölcsönösen áthatják egymást.

- Mindez - a paradoxonok világában, különösen az önkifejezés feleslegessége kapcsán - egy újabb jelenséggel gazdagodik: a napjainkban egyre inkább elterjedő objektivizáló újságírás, amely a dokumentarizmus formájában mutatkozik meg. Ez a tendencia nem csupán a kötelező kiegészítések és a tanulságok direkt közlésének elutasítását jelenti, hanem egy tartalmi és formai ellenállást is hordoz, amely arra törekszik, hogy a valóságot hitelesebben és árnyaltabban tükrözze.

Teljesen átírva jelent meg a cikkem a süketnémák iskolájáról az Előrében. Hihetetlenül felbőszítő tud lenni az illetéktelen "lelki" beavatkozás. Jellemző a jezsuitára - meddig rontja még a levegőt? Ad maiorem Ceaușescu gloriam.

Egy kicsit nosztalgiázva mesél a múltjáról, arról a sorozatról, amelyről akkoriban a sajtóban nem éppen a legkedvezőbben nyilatkoztak. Egy bútorgyár igazgatója, igazi bojári stílusban, vendégelte meg őket az üzem üdülőjében. Minden egyes korty italra és a felszolgált őzsült ízére élénken emlékezik. Most, hogy a kinevezések küszöbén állnak, úgy tűnik, nosztalgiája irántuk egyre inkább felerősödik. De ami a legmegdöbbentőbb, az az, hogy ennek a "népi kádernek" mennyire hiányzik a helyes "osztályösztön" – ha már a tudatról és erkölcsökről szó sem eshet. Ezt pedig a cselekedeteikre építették az elvtársak, ha jól sejtem, már jó két évtizeddel ezelőtt, sőt talán még annál régebben is. Még mindig nem levitézlett obsitos ő, ez egészen biztos!

A közösségi érdekek uralma - meglepő módon családi hatalomként jelenik meg. Itt és most.

A lengyel események a hatalom elleni lázadás szimbólumaként értelmezhetők, amelyek célja a hatalom megosztása és egy pluralista kezdeményezés bevezetése. Az egyéni és csoportérdekek elnyomása, "elhalasztása" vagy éppen nem létezőnek tekintése, sőt méltatlannak bélyegzése a közbeszéd szokásos eszközeivé vált, akár a sportőrület elterelő erejével. Az összérdek első átalakulása manipulatív szándékokkal terhelt, amikor is azt "nemzeti érdekként" próbálják megkeretezni. Ezt a jelenséget másutt – például Magyarországon – országos szinten is megfigyelhetjük. A második átalakulási szakasz az egyszemélyi centralizmus kialakulása, amely bár növelheti a vezetés hatékonyságát, ugyanakkor felfedi az összérdekek meghatározásának dilettáns alapjait és a szaktudástól való eltávolodást.

A muszáj-egység nagyfokú hajlandóságot mutat a meghasadásra, ezért folyik 1) konzerválása, amit 2) azonban csakis új tartalmakkal való feltöltése tesz lehetővé. Ezek az új tartalmak kísértetiesen régiek lehetnek, pl. a nemzeti eszme. Érzelmi egységet pedig nagy rendezvények sorozatával akarnak teremteni, kezdve a sporttal és folytatva a művelődéssel. A panem nyújtása sántít, a circenses megvan.

A nemzet öndefiníciója két relációban valósul meg: 1. önmagához való viszonyában és 2. másokhoz való viszonyulásában. Ha a második negatív (túlnyomóan uszító), lehet-e az első egészségesen önigenlő? Nem önmegtagadás-e, nem kizárása-e önmagunknak az emberiség magasabb fogalmából?

Feczkó Zoltán jelen volt a román-magyar világbajnoki selejtező mérkőzésen, amelyet 90 ezer szurkoló szeme előtt játszottak. A találkozó során az Erkel-muzsikát, a magyar himnuszt hangos füttykoncert fogadta, ami mélyen felkavarta a kedélyeket. A román csapat fölénye ellenére a végeredmény 0-0 lett. Zoltán úgy véli, hogy a sovinizmus nyíltan megnyilvánult, hiszen a nézők zöldségekkel dobálták meg a játékosokat, és kifütyülték a román trikolórt, amelyet négyezren hoztak el a stadionba. Emlékei szerint az ötvenes-hatvanas években hasonló incidensek elképzelhetetlenek lettek volna; akkoriban a román és magyar fiatalok barátságokat kötöttek, vegyes házasságok születtek, és a két nép között sokkal inkább élt a kölcsönös tisztelet. Most, hogy a "nagy" barátság szellemében élünk, a szomszédfalvak között is gyűlölet feszül, mondja Zoltán, szavaiban egy új felfedezés súlya érződik, mintha ő lenne az egyedüli, aki észrevette volna ezt a mélyreható változást.

Szempontok és pofonok. Adrian Păunescu, mint a hatalom udvari költője, éles kritikát kapott amiatt, hogy Nagy Máriát és Domokos Árpádot a legrosszabb értelemben állította a középpontba. Olyan módon mutatta be őket, mintha azt sugallta volna: "Nézzétek, ők is emberek, öt ujjuk, két szemük és egy orruk van, mint nekünk. Hát ez nem figyelemre méltó?" Ezzel a megközelítéssel nemcsak a költészet mélységét kérdőjelezte meg, hanem a művészet és az emberi méltóság valódi értelmét is.