"Lehet, hogy egy gyermekkel el lehet hitetni, hogy csak álomban tapasztalta a bántalmazást, de az ehhez kapcsolódó érzések teljesen valóságosak."
Traumából misszió - így jellemzi Gulyás Piroska az utat, amit bejárt: gyerekkorában bántalmazták, ma pedig a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság gyermekvédelmi szaknyomozójaként bántalmazott gyerekek ügyein dolgozik. Munkája során találkozik az áldozatokkal, ő hallgatja ki őket, és beszél az elkövetőkkel is. Jelenleg olyan ügyekben nyomoz, amikben gyerekeket szexuálisan bántalmaztak. A Breakot Roomban mesél arról, hogyan zajlik egy ilyen nehéz kihallgatás, ő hogyan működik egy ilyen helyzetben, beszél arról, miért akart rendőr lenni, és milyen hatása van az életére, hogy gyerekként bántalmazták. Az interjúból Dián Dóri gyűjtött ki négy fontos gondolatot.
Egykori bántalmazott gyerekként Gulyás Piroska a szakmai felkészültsége mellett olyan különleges tudással rendelkezik, ami segíti őt a munkája során: kellő érzékenységgel tud az áldozatokhoz fordulni, hiszen hasonlót élt át, mint azok a gyerekek, akikkel a kihallgatásokon találkozik. A vele történtekről ugyanakkor megfontoltan, szűkszavúan beszél, mert érthető módon nem akarja, hogy őt vagy a munkáját ez alapján ítéljék meg.
A bántalmazott gyerekekre jellemző tapasztalatokat oszt meg, amikor arról beszél, hogy hosszú ideig azt hitte, mindaz, ami vele történt, csupán egy álom volt. "Ilyen bűncselekmények esetében a sértett gyakran kívülről szemléli a saját sorsát. Sok áldozatnál tapasztalom, hogy az eseményeket úgy dolgozzák fel, mintha azokat egy másik ember élte volna át. Ez az érzés sokak számára élethosszig tartó kísérővé válik, és úgy érzem, engem is így kísér ez a nehezen elfelejthető élmény."
Gyerekkorom egyes pillanatai olyan távolinak tűnnek, mintha egy másik világban játszódtak volna, mintha csupán nézőként kísértem volna figyelemmel az eseményeket.
De ez nem biztos, hogy káros, sőt. Szerintem segít abban, hogy objektívan szemléljem a velem történteket. De persze tudom, hogy nem álmodtam" - mondja a nyomozó, és hozzáteszi azt is, hogy bár a gyerekekkel el lehet hitetni, hogy álmodták az erőszakot, de az ehhez kapcsolódó érzések valósak, azokat nem lehet álmodni.
Gulyás Piroska egy korábbi interjújában már említette ezt a kérdést, hangsúlyozva, hogy milyen rendkívüli óvatosság szükséges egy bántalmazott gyermek kihallgatásakor. A kihallgató rendőr szavai, tettei és reakciói kulcsfontosságúak, hiszen a gyerek érzékeny lelkiállapota miatt ezek a tényezők döntő hatással lehetnek a folyamatra. Az apró részletek is jelentős befolyással bírhatnak, így a szakembereknek különösen figyelmesnek kell lenniük, hogy a gyermek biztonságban érezze magát, és a lehető legpontosabb információkat tudja megosztani.
Amikor egy bűncselekmény eseményei kibontakoznak, a rendőrség azonnal a helyszínre siet, hogy nyomokat gyűjtsön. Kiderítik, ki lehetett a tettes, vajon használt-e valamilyen eszközt, és ha igen, milyen jellegűt, miközben próbálják rekonstruálni a történteket a saját képzeletükben. Hasonlóképpen, amikor egy gyermeket hallgatunk ki, az is olyan, mintha belépnék egy fiktív helyszínre. Ha nem megfelelő kérdéseket teszek fel, amelyek befolyásolhatják a gyermek válaszait, akkor gyakorlatilag magamra vonom a figyelmet, mintha egy nyomot hagynék a képzeletbeli helyszínen. Ilyenkor kérdésessé válik, hogy az ottani "nyomok" valóban hiteles bizonyítékot nyújtanak-e a későbbi vizsgálatok során.
Tehát ha szavakat adok egy gyerek szájába, nem jól hallgatom ki vagy traumatizálom, akkor nem tudok objektív tényeket kinyerni az ő lelkéből, illetve vallomásából. Nagyon óvatosan kell feltárni, hogy mi történt."
A Breakout Roomban D. Tóth Kriszta az interjúalanyait jellemzően olyan kérdésekkel bombázza, amelyeket a közönség küldött be. Az egyik érdekes téma a főtörzsőrmester megbocsátása volt, amely felvetette a kérdést: vajon szükséges-e megbocsátani a bántalmazóknak? A nyomozó válaszában hangsúlyozta, hogy számára a megbocsátás nem jelenti azt, hogy feloldozná az elkövetőt. "Ha valaki nem bocsát meg, az olyan, mintha mérget inna, és azt várná, hogy a másik szenvedjen miatta. Én azonban nem akarom mérgezni magam. Megbocsátok, de ezt elsősorban saját magamért teszem, hogy a gyűlölet és a harag ne uralja az életemet, és ne terhelje meg a mindennapjaimat."
Magamnak teszem a legnagyobb szívességet azzal, hogy megbocsájtok. De ez nem egyenlő azzal, hogy nem határolódom el attól az embertől."
Egy másik nézői kérdés felvetette, hogy vajon megpofozná-e a saját gyermekét. Gulyás Piroska határozottan elutasította ezt a gondolatot, hangoztatva, hogy ennek semmi értelme. A gyerekeivel való kapcsolata rendkívül szoros és meghitt, és véleménye szerint a fizikai erőszak csak érzelmi eltávolodáshoz vezetne, ami teljesen ellentétes a szülő-gyermek viszony lényegével. Szerinte a problémákra a bántalmazás nem jelenthet megoldást, inkább csak ártana a köztük lévő köteléknek.
A rendőr kifejti, hogy mély önismereti munkát folytatott, és folyamatosan dolgozik azon, hogy jobban megértse önmagát. Jól ismeri a saját érzéseit és reakcióit, és ezt az önreflexiót a szülői szerepében is igyekszik alkalmazni. Gyakran kérdezi meg gyerekeitől, hogyan látják őt, és mit vélekednek arról, amit egy-egy szituációban elrontott. Hisz abban, hogy ezáltal nemcsak önmagát, hanem szülői teljesítményét is fejlesztheti. „Amennyiben nyitott vagyok arra, hogy meghallgassam a gyerekeim kritikáját, az számomra lehetőséget ad a fejlődésre” – osztja meg a nyomozó.
Ha kíváncsi vagy, hogyan zajlik egy bántalmazott gyerek kihallgatása, hogyan érintik a gyerekek beszámolói Gulyás Piroskát, és hogyan reagál ezekre a borzasztó történetekre, illetve mi alapján mérlegelik a kollégáikkal, hogy fennáll-e egyes esetekben a gyerek bántalmazása vagy veszélyeztetése, nézd meg a teljes beszélgetést!
