A Pseudomonas aeruginosa baktérium kórházi megjelenése különösen aggasztó lehet, mivel rendkívül ellenálló a kezelésekkel szemben, és komoly fenyegetést jelent a legyengült immunrendszerű betegekre. E kórokozó terjedése gyakran a kórházi környezet higiéni

Potenciálisan veszélyes kórokozó, a Pseudomonas aeruginosa jelenlétét mutatták ki július végén a székesfehérvári Fejér Vármegyei Szent György Kórház szülészeti osztályán, néhány héttel később pedig egy másik városi intézmény, az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában. A Fejérvíz szerint a két eset nem kapcsolódik egymáshoz, azaz nem a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatának egészét érintő problémáról van szó.
A vízművek tájékoztatása szerint a probléma a kórház épületének belső vízrendszerében jelentkezett. Fontos megjegyezni, hogy a környéken található betáplálási pontnál, valamint a város más részein végzett mintavételezés során nem találták meg a baktériumot.
Az illetékesek mindkét helyszínen megkezdték a baktérium felszámolását, a kórházban viszont a jelek szerint igen ellenálló a szennyezés, hiszen hetek óta küzdenek a semlegesítésével. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) kommunikációs osztálya a 24.hu megkeresésére azt írta: a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház B épületében csak akkor engedélyezhetik a teljes körű vízhasználatot, ha az eltervezett fertőtlenítési eljárás minden pontja megvalósul, és amennyiben a vízvizsgálati eredmények alapján azt a hatóságok egyértelműen javasolják.
A baktériumok csiraszáma és a pozitív mintával rendelkező mintavételi helyek száma az utóbbi hetekben valóban csökkent a fertőtlenítési intézkedések hatására, azonban a víz még mindig nem biztonságos fogyasztásra.