Grindeanu: a leendő álláspontunk módosításáról ugyanaz a személy fog tájékoztatni, aki korábban is bejelentette, hogy...


Bukarest, december 20. /Agerpres/ - Pénteken Marcel Ciolacu pártelnököt kereste meg Sorin Grindeanu, aki az újságírók kérdéseire reagálva tájékoztatta őket arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) visszatér-e a koalíció tárgyalásaira.

"A korábbi bejelentésünk kapcsán, miszerint távozunk a tárgyalásokról, kérdezzék meg azt, aki ezt először nyilvánosságra hozta. Ő fog részletesen tájékoztatni erről" - mondta a sajtónak a PSD első alelnöke a parlamentben.

Grindeanu elkerülte a leendő kormányfő kilétére vonatkozó kérdéseket, hangsúlyozva, hogy ezzel kapcsolatban csak a pártelnök jogosult megszólalni.

Miután az újságírók folyamatosan faggatták a PSD kivonulásáról, a politikus ismételten kiemelte: a párt álláspontjának esetleges módosítását ugyanaz a személy fogja bejelenteni, aki már korábban is nyilvánosságra hozta, hogy a PSD nem kíván részt venni a kormányzásban. Ez a személy pedig nem más, mint Marcel Ciolacu, a párt elnöke.

A PSD álláspontjával kapcsolatban Grindeanu így nyilatkozott: "Ki állította, hogy megváltoztattuk a véleményünket? Ne tulajdonítsanak nekem olyan dolgokat, amiket nem mondtam el."

A sajtónyilatkozat végén a PSD első alelnöke hangsúlyozta, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) rendszeresen, napi szinten kritizálja a nyilvánosság előtt a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a PSD-t. "Milyen módon lehet ilyen körülmények között koalíciót létrehozni?" - vetette fel a kérdést.

AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVĂCEANU, szerkesztő: Claudia STĂNESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Related posts