"Itt vagyunk, készen arra, hogy teljes szívvel szolgáljunk" - egy különleges portré Sziklai Elláról, aki a Szent Anna a Nevelőszülőkért díj büszke birtokosa.
Kalandra fel! - A váci önkéntes csoport tagjai egy izgalmas látogatásra készülnek a Budapesti Állatkertbe.
"Mintha a NASA űrhajósainak felvételijére készülnénk," meséli Suha János a kötelező pszichológiai felülvizsgálatról, amely miatt nemrég egy fél napot Debrecenben töltöttek. Részleteket nem oszthat meg, hiszen titoktartási kötelezettség köti. A végső eredmény, hogy alkalmasnak minősítik-e őket a nevelőszülői feladatok folytatására, még nem érkezett meg, így izgatottan várják a döntést. János 28 évet töltött rendőrként, majd biztonsági őrként dolgozott. Eredetileg ívhegesztő lakatos, igazi ezermester, aki mindent a saját kezével alkotott meg a 2000-ben vásárolt telkén. A tavaly felújított ház és udvar ékesen tanúskodik arról, hogy gondos és szeretetteljes kezek között él, akárcsak a rájuk bízott gyerekek. Hét éve él velük egy testvérpár, Gábor és Szandi, míg Erika már 2009 óta a család része. Őt az egri csecsemőotthonból hozták el, mindössze hat hetes korában, a névnapján. Közülük a kisfiú igényli a legtöbb figyelmet. "Amikor a fejlesztő tanár járt hozzá, napi ötszöri passzív tornát írt elő. Ha ezt nem csinálom vele, kerekesszékes is lehetett volna," mondja Sziklai Ella. "A minőségi idő, az ajándékozás és a dicsérő szavak," sorolja a számukra fontos szeretetnyelvek hármasát Ella.
Mindhárman sajátos nevelési igényűek (SNI), amiért Ella, mint nevelőszülő, jogosult egy támogató személy igénybevételére – akit nem más, mint a férje, János, immár 35 éve. „Még csak tizennyolc éves voltam, amikor szülői engedéllyel hozzámentem” – meséli nevetve Ella, aki gyors- és gépírói végzettséggel büszkélkedhet. A Heves-Átány távolsági buszjáratán találkoztak először Jánossal, aki három hónap elteltével már az eljegyzést is felajánlotta. Ella családjában az édesanyja és a nagymamája is nevelőszülők voltak, így számára természetes volt, hogy ezt az utat választja. „Már fiatal lánykoromban tudtam, hogy olyan férjet keresek, aki támogatni tud a nevelőszülői hivatásomban” – mondja büszkén, és szerencsére ezt a kívánságát teljesítette az élet. Egy teljes év állt a hátuk mögött, amikor János a vér szerinti gyerekeiket vitte-hozta, míg Ella otthon maradt a nevelt újszülöttekkel.
Odafigyeléssel és szeretettel nevelik a rájuk bízott gyermekeket. (Fotó: Kovács Bence)
Mindketten büszkék roma gyökereikre, valamint zenészi örökségükre és diplomás leszármazottaikra. Három lányuk – Bettina, Evelin és Boglárka – közül ketten Debrecenben tanultak, hegedű- és zongoratanszakon. A harmadik testvér a média világát választotta. "Tudtam, hogy a nevelőszülői szerepet akkor fogom vállalni, amikor készen állunk rá," mondja Ella. De mikor is jött el ez a döntő pillanat? "Két testvérem is nevelőszülő volt. Egyszer, amikor az egyik rábízott fiúcska a nővéremhez fordult, hogy kérheti-e tőle, hogy teremcipőt kapjon a focizáshoz, ő kedvesen azt válaszolta: amíg engem látsz, bármit megadok, amire szükséged van. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez a fajta törődés hiányzik az életemből!" Sok éven át csak kisbabák nevelésével foglalkozott, "örökbe fogadtam hat gyermeket, négyet sikerült hazavinnem," akiket a lányaival együtt nevelt. Amikor a saját gyerekei elérkeztek az egyetemi felvételi időszakhoz, azt mondta nekik: "most sokkal szélesebb területen leszek jelen az életetekben." Erika maradt velük, de újabb gyerekek befogadását átmenetileg nem vállalta. Belátta, hogy jelenleg nem tudna többet adni. "Kezdtem elhízni, és nem éreztem magam teljesnek." Azt tanácsolja mindenkinek, hogy csak annyi feladattal foglalkozzon, amennyit az adott időszak megenged. "Eljutottam oda, hogyha nekem magamnak nincs elég, akkor nem tudok adni a gyerekeknek, a férjemnek, senkinek, aki segítségre szorul."
Főzés közben kezdett neki az olvasásnak: Popper Péter, Feldmár András, Ranschburg Jenő és Müller Péter műveit merítette a szavak tengeréből. Járta a könyvtárakat, Egerbe és Hevesre is elvetődött. "Régi vágyam volt, hogy legyen egy saját kiskönyvtáram. Most már megvalósult! Minden egyes könyv, ami itt található, az én kezem munkája" - mesélte lelkesen. Az egykori teraszát János "alkotókuckóvá" varázsolta, ahol egy kosárban Tapodi Brigitta könyvei pihennek, köztük az Amit örökül kapsz című kötet, amely horgolásra inspirálta őt. "Felvettem a kapcsolatot Brigittával Messengeren, azóta is folyamatosan írogatunk egymásnak. Nagyon ösztönző hatással van rám. Ajánlgatjuk egymásnak az olvasnivalókat és horgolunk is egymásnak. Szellemileg tápláljuk egymást" - tette hozzá. Bár még nem találkoztak személyesen, ha Brigitta könyvbemutatója a közelbe érkezik, biztosan ellátogat rá. Néhány lépéssel odébb Fábián Janka könyvei sorakoznak, köztük az Emma évszázada, amelyet "ha egy lakatlan szigetre mennék, ezt vinném magammal" - mondja. De egy ilyen utazás a gyerekek kicsi kora miatt egyelőre elképzelhetetlen. "Kettesben ott aludni valahol? Á! Szeretek hazajönni. Ez a 24 órás szolgálat számomra" - zárta gondolatait.
"Amikor elvállaljuk őket, akkor a sérüléseikkel, a családi hátterükkel együtt tesszük ezt" (Fotó: Kovács Bence)
A kisgyerekek nélküli időszak akkor ért véget, amikor a legfiatalabb lányukat vitték a gólyatáborba. "Megálltunk a Hortobágyon és megkérdeztem a férjemet, hogy na, most? Egyből tudta, mire gondolok. Felhívtam a Nevelőszülői Hálózat akkori vezetőjét, boldog volt ő is". Három hónap múlva szóltak nekik, hogy talált számunkra egy testvérpárt, Gábort és Szandit. "Tévhit, hogy a családnak keresnek gyereket. A gyereknek keresnek családot". A mindenkori nevelt gyerekekről azt mondja, hogy ugyanúgy álltak hozzájuk, mintha a sajátjaik lennének. "Amikor elvállaljuk őket, akkor a sérüléseikkel, a családi hátterükkel együtt tesszük ezt". Ella jó viszonyt és szakmai kapcsolatot ápol a gyerekek hivatásos gyámjával és a vér szerinti szülőkkel is. Gábor és Szandi édesanyja egy betegség miatt nem tud a gyerekeiről gondoskodni. Tavaly tavasszal a fia és a lánya ünneplőben, egy-egy csokor orgonával a kezükben fogadták őt: először anyák napjára, aztán a születésnapjára köszöntötték, énekkel, verssel. "Engem is megölelt, megpuszilt. Mindketten sírtunk. Megnyugvás számára, hogy nálam vannak a gyerekei". Később, amikor ez az asszony meglátta és kézbe vette a Szent Anna szobrot, azt mondta Ellának: "megérdemelted".
"Amikor októberben közölte velem a nevelőszülői tanácsadóm, hogy mire kaptam jelölést, le kellett ülnöm. Jó értelemben rosszul lettem. Könnyeztem". A díjról pár évvel ezelőtt hallott először. "Reméltem, hogy egyszer a mi családunkat is ilyen méltó elismerés éri". A december 3-i budapesti díjátadó előtt "sakkoztunk, ki jöjjön velem". Végül a sógornője vitte el a Belügyminisztériumba. A szobrot nem vitrinbe, hanem egy hálószobai komódra tették. "Ha felébredek, rögtön azt látom". Ellát ez a kitüntetés megerősítette abban, hogy "én erre születtem, nekem itt a helyem. Nem tudnék mást csinálni".
Amikor egy gyermek nevelőszülőhöz kerül, akkor attól a naptól fogva a távozás pillanatáig vezetnek róla egy fényképekkel illusztrált élettörténeti füzetet, amit a csemete magával viszi régi vagy új otthonába. "A mai nap is rögzítésre kerül, ez is esemény", fordul felém János a konyhaasztalnál ülve. Előtte a naplószerű füzetek. Amennyiben kiskorúként kerülnek el tőlük a gondozottak, akkor nem tarthatnak meg róluk egy fotót sem. "Ezt fel kell tudni dolgozni", sóhajt János, akinek rendőrként is muszáj volt mindig a soron következő feladatra koncentrálnia.
"Folyamatos közelségünkre vágyik. Harmonikus és boldog kisbaba." (Fotó: Kovács Bence)
Ella és férje büszkék rá, hogy a Máltai Szeretetszolgálattal dolgozhatnak. Horváth Ádámtól, a Közép-magyarországi Régió szakterületi vezetőjétől, Szombathelyi Laurától, a pátyi Családok Háza intézményvezetőjétől, és Szabó Orsolyától, a Nevelőszülői Hálózat nevelőszülői tanácsadójától minden segítséget megkapnak. "Csak akkor hívom őket, ha kérdésem van", mondja Ella. Hozzáteszi, az óvodában és az iskolában is számíthatnak a pedagógusok támogatására. Ismét a nagymamájára terelődik a szó, akitől sokat tanult a gyerekekhez való hozzáállásról. "Egyfajta cinkostársság volt benne a külvilág ellenében. Arra törekedett, hogy megóvjon minket attól, hogy rossz irányba menjünk. Mindig volt ránk pár perce. Megölelt, meghallgatott, megpuszilt. Hitt nekünk, bízott bennünk".
Az összetartozás szellemében Ella, aki idén ünnepli 52. születésnapját, különleges családi élményfestést szervezett a gyönyörű kertjében. A résztvevők szabadon kifejezhették kreativitásukat, és a saját készítésű festményeiket magukkal vihették haza. "Nem sokkal később kaptam egy üzenetet a középső lányomtól, amelyben elmesélte, hogy miután a kisfiunk elaludt, a férjével együtt festettek. Olyan csodálatos élmény volt!" – mesélte Ella. A festés mellett Ella szenvedélyesen hódol más kreatív tevékenységeknek is, mint a makramézás, horgolás, hastánc, zumbázás és kerékpározás, mindig attól függően, hogy éppen mihez van kedve. Azokat a dolgokat keresi, amelyek örömet és boldogságot hoznak az életébe. Szívesen ad ajándékokat is, például egy szívhez szóló idézetet Susan Jones és Marilyn Nissenson "Anyák és lányaik" című könyvéből, amelyet az előszobában is kifüggesztett: "A család az a hely, ahol te csodálatos vagy, ahol több, mint szíves a fogadtatás. Te vagy a legjobb, aki beléphet ezen az ajtón."
"Más lehetőségem nem lenne." (Fotó: Kovács Bence)
A kérdésre, hogy meddig folytatják a nevelőszülői feladatokat, Ella határozottan válaszol: "Számunkra ez nem csupán munka, hanem egy elhivatottság. Amíg bármilyen módon segíteni tudunk, addig készen állunk erre a fontos feladatra."
