Kína ott próbálja meg elérni Trump gyenge pontját, ahol a legnagyobb sebet ejtheti rajta.

Kína kifejezte elégedetlenségét Donald Trump vámintézkedéseivel, és bejelentette, hogy a hollywoodi filmek importjának csökkentésére készül.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke április 2-án bejelentette, hogy új, eddig soha nem látott globális vámintézkedéseket vezet be. E szerint az Amerikába érkező importtermékekre egy alapszintű, 10%-os vámot állapítottak meg, amely intézkedés válaszként érkezik a külföldről az Egyesült Államokba exportált árukra kivetett nemzetközi vámokra. Egyes kereskedelmi partnerekkel szemben azonban a viszontvámok mértéke jelentősen meghaladja a 10%-ot: például a vietnámi importcikkekre 46%-os, a Tajvanról érkező termékekre 32%-os, az Indiából behozott árukra 26%-os, míg az Európai Unióból érkező termékekre 20%-os vámot alkalmaznak.
Ebből a szempontból kétségtelenül Kína járt a legrosszabbul. Mert míg néhány napja az amerikai elnök a legtöbb országban 90 napra felfüggesztette a viszontvámok 10 százalék feletti részét, Kína ellen bekeményített: 125 százalékos új vámot jelentett be, ami a korábban, már az idén bevezetett 20 százalékos tarifával együtt már 145 százalékos sápot jelent. Ami tekintettel arra, hogy Kína meg - ahogy arról a Reuters hírt adott - 84-ről 125 százalékra emelte az amerikai árukra kivetett vámokat, a két ország közötti kereskedelmi háborút minden eddiginél jobban kiélezte.
A vámháború nemcsak a gazdaság más szegmenseit érinti, hanem a filmipart is súlyosan megviseli. A Guardian legfrissebb cikkéből kiderül, hogy Kína a közelmúltban olyan döntést hozott, amely jelentős hatással lehet az amerikai filmek bemutatására. A tervek szerint a jövőben csökkenteni fogják az amerikai produkciók számát a kínai mozikban, ezzel is próbálva fájdalmat okozni az Egyesült Államoknak. A Kínai Filmügyi Igazgatóság közleménye szerint a korlátozást a kormány azzal indokolja, hogy az amerikai kormány lépései „csökkentik a hazai közönség érdeklődését az amerikai filmek iránt.” Kína úgy véli, hogy a közönség preferenciáit tiszteletben kell tartani, ezért úgy döntöttek, hogy mérsékelten csökkentik az amerikai filmek importját. Ez a lépés a kínai filmpiac hatalmas méretét és sajátos fogyasztási szokásait figyelembe véve valószínűleg hatékony válaszlépésnek minősül, még akkor is, ha Kína csak óvatos intézkedéseket tervez.
A filmes ipar csúcsán az Egyesült Államok áll, de Kína is gyorsan felzárkózik a rangsorhoz. Az utóbbi években a kínai filmgyártás egyre inkább dominálni kezdett a hazai piacon, és ezzel párhuzamosan a hollywoodi produkciók népszerűsége némileg csökkent. Ennek ellenére az amerikai blockbuster filmek továbbra is elérik a közel 1,5 milliárd fős kínai közönséget, jelentős mértékben hozzájárulva a globális jegyeladások növekedéséhez.
Nem véletlen, hogy a kínai döntést azonnal megérezték a vezető amerikai filmstúdiók: a Walt Disney Co, a Paramount Global és a Warner Bros. Discovery Inc. részvényeinek árfolyama is csökkent.
A kínai filmfogyasztási szokásokat jól mutatja, hogy a Warner Bros. Pictures 150 millió dolláros - jelenlegi árfolyamon nagyjából 54 milliárd forintos - büdzséből készült Minecraft-filmje a bemutató hetében 14,5 millió dolláros jegybevételt termelt Kínában. Ez a jelenlegi globális összbevétel tíz százalékát teszi ki, ami a következő hónapokban tovább emelkedhet.
A 2024-es évben debütáló amerikai filmek közül Kínában a Godzilla x Kong bizonyult a legjobbnak a jegyeladások terén, hiszen 132 millió dollárral gazdagította a globális bevételi összegét. Az ország történetében a legnagyobb bevételt elérő film pedig a 2025-ös bemutatóval érkező kínai animációs fantasy, a Ne Zha 2 lett, amely eddig 743 milliárd forint értékű kínai jüant hozott a konyhára.
A legnagyobb jegybevételt elérő amerikai film a Marvel univerzumból származó Bosszúállók: Végjáték, amely 2019-ben debütált a mozikban. Ez a szuperhős mozi globálisan körülbelül 3 milliárd dollárnyi bevételt generált, ami hozzávetőlegesen 1,3 ezer milliárd forintnak felel meg. Érdekesség, hogy ebből a hatalmas összegből 210 milliárd forintnak megfelelő amerikai dollár a kínai piacon valósult meg. A Halálos iramban sorozat nyolcadik része Kínában 366 millió dolláros bevételt könyvelhetett el, míg a sorozat hetedik része, a Halálos iramban 7, 332,5 millió dollárral zárta a jegyeladási versenyt.