Magyar Péter tanácsadója úgy véli, hogy Kollár Kinga teljes mértékben a valóságot tükrözte, és nem lenne indokolt, ha lemondana a posztjáról.

"Teljesen felesleges ez a kutatás. Kollár Kingának nem kell lemondani, többek között azért, mert igazat mondott. De, ha mégis készítenek közvélemény-kutatást, megjósolom előre, hogy a többség azt fogja mondani, hogy csak maradjon nyugodtan EP-képviselő" - kommentálta Raskó György agrároligarcha, Magyar Péter tanácsadója azt a hírt, miszerint a 21 Kutatóközpont a Tisza Párt megbízásából igyekezett felmérni: le kell-e mondania Kollár Kingának, a Tisza EP-képviselőjének a botrányos kijelentései miatt - írja a Magyar Nemzet.
Kollár egy friss európai parlamenti felszólalásában kifejtette, hogy "magyarként muszáj megemlítenem, az [jogállamisági eljárás] rendkívül hatékonynak bizonyult, hiszen körülbelül 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből már egy milliárd el is veszett a magyar köz számára. Ennek komoly következményei vannak a magyar államra, mivel ez megakadályozza a közszolgáltatásokba való befektetéseket. Nyilvánvalóan ez gátolja a magyar gazdaság támogatását és a lakosság számára nyújtott extra szociális szolgáltatások lehetőségét. Például, a helyzet miatt az RRF program keretében ötven kórház felújítása is elmaradt."
A botrány kirobbanása után három nappal a Tisza Párt érezte, hogy baj van, ezért a 21 Kutatóközpontot kérte fel egy közvélemény-szondázásra. A cég többek között arra volt kíváncsi, hogy az EP-képviselő lemondása milyen színben tüntetné fel a választók szemében a Tisza Pártot, és a megkérdezettek szerint Kollárnak vissza kellene-e vonulnia a politikától. Lapunk információi szerint a botrány kirobbanása után most Magyar Péter fontolgatja Kollár Kinga visszahívását az Európai Parlamentből, ezt támasztja alá a közvélemény-kutatás készíttetése is.
A Tisza Párt elnökének tanácsadója már korábban is kifejezte nézeteit a magyar gazdák támogatásával kapcsolatban, és nyilatkozatai alapján egyértelmű, hogy nem állnak közel egymáshoz. Bírálta a földalapú támogatások rendszerét, valamint az őstermelők adómentességét, sőt, azt állította, hogy a családi gazdaságok aránytalanul magas jövedelemhez jutnak minimális munkával.