Már a bajnoki nyitányra hangol a Gyulai SE kézilabdacsapata.


A tavalyi évben a Gyulai SE úszószakosztálya egészen az utolsó fordulóig harcban állt a bajnoki címért, idén viszont a csapatnak hosszú időn keresztül kellett várnia, hogy újra versenybe szállhasson. A különféle megyei csapatokból álló mezőny zöld lámpát kapott a szövetségtől, így Gazsó Mátyás vezetőedző végre megkezdhette a felkészülést a januári pontvadászat rajtjára.

Gazsó Mátyás elmondta, a csapat az előző szezonban egy parádés őszi szezont produkált, amelyet rendkívül jó játékkal és csapatszellemmel vívott meg, így veretlenül, a tabella első helyéről várhatták a tavaszi rajtot. A tavaszi rajtra azonban darabos lett a csapat, az a kohézió, amely jellemezte a gárdát szétesett, a játékosok pedig nem hittek már abban, hogy azokat a mérkőzéseket, amiket kötelezően nyernie kellett volna az együttesnek.

Az ezüstéremmel zárult szezon után a csapat egysége megmaradt, csupán néhány játékos lépett tovább egy magasabb osztályba. A fürdővárosi együttesnél ugyanis új célkitűzések fogalmazódtak meg, amelyek új irányt adtak a következő idénynek.

- A tavalyi évben a feljutás volt a cél, most jelen pillanatban beáldozunk pár évet. Számunkra az utánpótlás-nevelés a legfontosabb. Ebben az évben élvezzük a játékot, fontos, hogy legyen példa arra, hová tudnak a fiatal játékosok eljutni - fejtette ki Gazsó Mátyás.

A vezetőedző hangsúlyozta, mennyire lényeges az egyesület számára, hogy minden korosztályt versenyeztethessen, és emellett hazai kupák rendezésére is képes legyen. Évek kitartó és céltudatos munkájának köszönhetően végre eltüntették a korosztályok közötti szakadékot.

Hanyecz Zsolt, a csapat átlövője kiemelte, a csapat nagyon várja már, hogy elkezdődjön a bajnokság. A gyulai keret heti két edzéssel készül a felkészülés komolyabb szakaszára.

- Elméletileg új csapatok érkeznek a bajnokságba. A Marostő már ismerős számunkra, de a mezőnyben szegedi, hódmezővásárhelyi és orosházi együttesek is feltűnnek majd. Mi készen állunk, hogy megmérettessünk, és izgatottan várjuk őket - tette hozzá Hanyecz Zsolt.

Az új bajnokságban hat csapat alkotja majd a mezőnyt, a pontvadászat kerete azonban még mindig csak körvonalazódik, a tervek szerint januárban kezdődhet majd a pattogtatás.

Related posts