Az idei évben a biztosítók jelentős, milliós nagyságrendű kártérítéseket teljesítettek.
A Groupama Biztosító legnagyobb összegű nem céges kárkifizetése 2024-ben egy egzotikus nyaralás alatti kórházi kezeléshez és hazaszállításhoz kötődik 140 millió forint értékben - közölte a cég.
A lakásbiztosításoknál egy tűzesetet követő 42,8 millió forintos kifizetés, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál pedig egy 30,2 millió forintos kifizetés a csúcstartó. Idén a legtöbb káreset elemi károkkal - vihar, esőzés, villámárvíz, beázás, földcsuszamlás, földrengés - volt kapcsolatos, ezt követték a csatorna- és vezetékesvíz-károk, a harmadik legtöbb kárbejelentés pedig balesetekkel és betegségekkel kapcsolatban érkezett a társasághoz.
A Groupama a június 10-én regisztrált 1500 feletti lakossági, főként lakásbiztosítási kárbejelentésével megdöntötte az év rekordját, míg az év első napján, január 1-jén mindössze 22 bejelentés érkezett, ami a legkevesebbnek számít. A legnagyobb kárbejelentési hullám Debrecenből érkezett, ahol több mint 3000 kárbejelentés történt, a nyár elején bekövetkezett jégvihar következtében. Budapesten pedig a XVIII. és a III. kerület volt a legnagyobb károkat elszenvedett terület, ahol a cég ügyfelei szintén jelentős veszteségeket szenvedtek el.
Az érdekes rekordok között különösen figyelemre méltó az az ügyfél, aki nem kevesebb, mint ötször zúzta össze autóját, míg egy másik rekordtartó 11 lakáskárt regisztrált.
A "csapatban" összesen négy vízkár, három háztartási gép meghibásodása, két eset kártevők irtásával kapcsolatos probléma, továbbá egy-egy tűzeset és zártörés is történt. A biztosító adatai alapján a legnagyobb kárt a fehér autók sofőrjei okozták, ezt követően a szürke, fekete, kék és piros autók tulajdonosai álltak a sorban.
A legnagyobb kárt okozó férfinevek között a Lászlók, Istvánok és Zoltánok dominálnak, míg a női névsor élén a Máriák, Erzsébetek és Katalinok állnak. Az utcák alapján a legtöbb kárbejelentés a Kossuth Lajos, a Petőfi Sándor és a Rákóczi utcákból származik.
A biztosító ügyfelei is több ezer esetben kértek kártérítést 2024-ben a házi kedvenceik miatt, és átlagosan 65 ezer forintot kaptak. A közlemény szerint a Groupama legidősebb ügyfele 2024-ben töltötte be 105. életévét.