Az UltraBalaton egyetemi váltópontja mindent magával ragadott.

Különleges és felejthetetlen hangulat várta az UltraBalaton résztvevőit péntektől vasárnapig a Debreceni Egyetem Siófok Campusán. A futók és a kerékpáros kísérőik lelkes visszajelzései alapján az egyetemi váltópont minden várakozást felülmúlt, hiszen az intézmény falai között valóban egyedi élményben lehetett részük, ahol szabadon átfuthattak és áttekerhettek. A viadalon debreceni sportolók is kimagasló teljesítményeket nyújtottak, így újabb sikereket könyvelhettek el.
Évről évre egyre több sportoló áll neki az NN UltraBalaton kihívásának, amely nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa legnagyobb népszerűségnek örvendő és leghosszabb közösségi sporteseménye. Az idei esemény során 2800 csapat 28 000 bátor versenyzője tette meg a 211 kilométeres „csak egy kört” a Balaton gyönyörű környezetében. Emellett a projekt422 hat tagja még a duplázásra is vállalkozott, így két kört teljesítettek a festői tájban.
A szervezők a távot szakaszokra, 55 váltó- és frissítőpontra bontják, a siófoki egyik szakaszt pedig idén a Debreceni Egyetem Siófok Campusa nyerte el. Az intézmény először jelent meg ilyen formában a tókerülő versenyen, a szervezésben nagy szerepet vállalt számos kancelláriai dolgozó mellett a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ is.
Takács Evelin, a Debreceni Egyetem elkötelezett munkatársa, aki az NN UltraBalaton kapcsolatainak ápolásáért felel, valamint a Dolgozói Mozgásprogram lelkes nagykövete, saját tapasztalatai és élményei alapján álmodta meg a DE váltópontját. Az ő víziója tükrözi a közösség iránti elkötelezettségét és a sport iránti szenvedélyét.
- Számos futóversenyen részt vettem, nemzetközi viadalokon is, és megfigyeltem, hogy mik azok az élmények, amelyek pluszt adnak a futóknak. Ilyen például a nagyszerű hangulatot biztosító cheerleader csapat és más olyan elemek, például az installáció, amelyek mindenképpen élményt adnak a sportolóknak - véli Takács Evelin.
Hamarosan az űr mélyére indul Kapu Tibor űrhajós, és a Debreceni Egyetem is büszkén képviseli magát a magyar űrprogramban folytatott kutatásaival. Ennek örömére a Siófok Campus folyosóit lenyűgöző űrbéli installációk díszítik, ahol a résztvevők igazi asztronautáként élhetik át az élményt. Itt született meg az „Álmaidig repítünk” szlogen is, amely hangsúlyozza, hogy a Debreceni Egyetemen szerzett diploma kulcsot jelent a diákok álmainak megvalósításához, és elindíthatja őket álomkarrierjük felé.
Schmidt Jenő, a DE Siófok Campus igazgatója, aki ősszel már képzéseket is indít, hangsúlyozta, hogy az intézmény részvétele az UltraBalaton eseményen jelentős marketingértéket képvisel.
Siófokon naponta húszezer ember fordul meg, közülük legalább háromezer olyan látogató akad, aki továbbviszi a hírt arról, hogy a Debreceni Egyetem itt van jelen. Ez különösen figyelemre méltó, hiszen a Dunántúlon ez az első intézmény a tiszántúli nagy egyetemek sorában - hangsúlyozta a campusigazgató. Kiemelte, hogy a modern komplexum néhány éven belül teljes kapacitással üzemelhet, várhatóan 800-1000 beiratkozott diákkal, akiknek képzése a jövő szakembereit segíti majd.
Az UltraBalaton egyetemi váltópontján jelen volt a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ (SET Center) csapata is. A SET szakértői már számos jelentős nemzetközi esemény, mint például az atlétikai világbajnokság és a vizes világbajnokság egészségügyi biztosításában vettek részt, így tapasztalatukkal érkeztek a tókerülő versenyre. Szántó Sándor, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára és a SET orvosigazgatója kiemelte, hogy az egyetemi váltópont légköre rendkívül inspiráló volt.
A masszázs iránti kereslet volt a legnagyobb, mivel a hosszú, több mint száz kilométeres futás után az izmok könnyen megfájdulhatnak. Számos túlterheléses sérülést kezeltünk fizioterápiás módszerekkel, mint például nyirokmasszázzsal és Game Ready készülékkel, valamint kinesiotape felhelyezésével. Rendkívül inspiráló volt látni, ahogy a sportolók végigszáguldanak a pályán; úgy vélem, hogy ez a látvány még azokat is mozgásra ösztönözheti, akik eddig távol maradtak a sport világától - emelte ki a tanszékvezető professzor.
Az idei Ultrabalaton során, mint ahogy az előző években is, számos egyetemi munkatárs vállalta a kihívást, és párosban vagy csapatban futva élvezték a verseny izgalmát.
Az UB-n, azaz az UltraBalatonon, a DEAC család színeiben egyedülálló női páros indult, akik tisztán egyetemi dolgozók. Mayerné Tóth Judit és Sárkány Szilvia kalandos útjuk során 211 kilométeren át élvezték a kerékpáros kísérőjük, Vetési Viktória támogatását, aki a szívsebészet területén dolgozik. Mayerné Tóth Judit elmondta, hogy különösen izgatottan várta a XIX. NN UltraBalatont, hiszen számára ez a „hazai pálya” élményét jelentette.
Éjfél után, mikor a város csendje már csak a csillagok suttogásával versengett, átsétáltam szeretett alma materem, a Debreceni Egyetem váltópontján. A testem és a lelkem egyaránt feltöltődött, és mosolyogva folytattam az utamat. Később, az éjszaka legsötétebb óráiban, amikor a fáradtság már a legnagyobb terhet rótta rám, az itt eltöltött pillanatok emléke és a kollégák kedves szavai adtak új erőt – emlékezett vissza a Nephrológiai Tanszék labortechnikusa.
A debreceni IronLadies csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és első helyezést ért el a verseny kategóriájában. A csapat büszke tagjaként Bán Melinda is részt vett, aki a Klinikai Központ DEDM nagykövete és radiológus szakorvos.
A kedvenc csapatversenyem, az UltraBalaton, mindig új élményekkel gazdagít, és az idei első helyezésért járó kupa különösen értékes számomra, hiszen egy 10-13 fős női váltó tagjaként érhettem el ezt a sikert. A verseny során számos felejthetetlen pillanatot éltem át, és a siófoki váltópont varázsa, a kivilágított bolygók és a téma fontossága, igazán különlegessé tette az idei eseményt. A váltópont kiváló felszereltsége és a SET-es kollégák segítőkészsége nagyban hozzájárult a versenyzők regenerációjához. Ezt a tapasztalatot sosem fogom elfelejteni - fogalmazott a DEDM nagykövet.
A Debreceni Egyetem szervezőcsapata számára a verseny másnapján egyértelművé vált, hogy az idei UltraBalaton eseménye új tradíciót indított el. A résztvevők tapasztalatai és visszajelzései alapján már most izgalommal várják a következő évet. Folytatás jövőre!