Most érkezett el a magyar filmipar sorsfordító pillanata.


Megkezdte működését a MODIV, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Mozgóképszakmai Osztálya, amelynek küldetése a magyar filmipar fejlesztése, a nemzetközi versenyképesség fokozása, valamint az iparági szereplők érdekeinek képviselete. A MODIV élére a BKIK elnökének javaslatára Ruzsinszki Ádám került, aki az ORIGO Filmstúdió produkciós igazgatójaként ismert, és hosszú éveken át foglalkozott pénzügyi és könyvelési feladatokkal nemzetközi filmprojektek során.

A MODIV küldetése, hogy a hazai filmipar meghatározó szereplőit egyesítve hatékony szakmai párbeszédet alakítson ki a döntéshozók és a szakma képviselői között. Célja olyan javaslatok kidolgozása, amelyek garantálják a szektor fenntartható növekedését. A filmipar nem csupán kulturális értékek létrehozásában játszik fontos szerepet, hanem jelentős gazdasági hatással is bír. Ez a dinamikusan fejlődő ágazat évente több mint 20 ezer ember számára biztosít megélhetést, így a nemzetgazdaság egyik kulcsfontosságú területének számít.

2024-ben a hazai filmgyártás költségvetése meghaladta az egymilliárd dollárt (kb. 370 milliárd forint), és ha a nemzetközi produkciók jelenléte továbbra is növekszik, 2025-re ez a szám akár 450-500 milliárd forintra is felkúszhat. Ez a teljes magyar GDP körülbelül 1%-át teszi ki, figyelembe véve a kapcsolódó iparágakra gyakorolt multiplikátor hatást is. A nemzetközi filmgyártás Magyarországon egy összetett gazdasági ökoszisztémát alakít ki, amely nem csupán a filmszakmát érinti, hanem a turizmust, vendéglátást, logisztikát, építőipart és a helyi önkormányzatok bevételeit is jelentős mértékben fokozza. Így a filmipar kulcsszereplővé vált a hazai gazdasági fejlődés szempontjából.

- mondta el Ruzsinszki Ádám, majd hozzátette: azt az elvárást, hogy nem érhetjük be a középszerrel, a MODIV egyik alapelvének tekintik.

A MODIV az elmúlt hetekben széleskörű egyeztetésbe kezdett a hazai filmipar szereplőivel, több fórumot is tartott. Egy meghívott amerikai producer előadásában hangsúlyozta: Magyarország akár vezető szereplője lehet az európai filmgyártásnak, ha következetes modellt alakít ki. A MODIV konkrét cselekvési tervet dolgozott ki az egyeztetések és az összegyűjtött adatok alapján.

Szakpolitikai egyeztetés kezdeményezése a kabinet illetékes tagjaival, azzal a céllal, hogy a jövőben hasonló jelentőségű szabályozási döntések előtt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a filmipari szakma meghatározó szereplői is érdemi módon bevonásra kerüljenek. A MODIV kezdeményezi, hogy a jogalkotási folyamatokba a Kamara delegálhasson olyan, nemzetközileg is elismert szakembereket - például külföldi szervizproducereket, magyar gyártókat, stúdióvezetőket -, akik a filmipar gyakorlati működését és nemzetközi összefüggéseit képviselni tudják. Ugyanilyen fontos a nemzetközi kommunikációs kampány a magyar filmipar és bérgyártás versenyképességének erősítésére, valamint a hazai filmipari szereplők egységes képviselete. A filmipari szereplők részéről van igény egy olyan szakmai közegre, amely egyeztet, javaslatokat fogalmaz meg, összeköt szakmát és döntéshozókat, és amely párbeszédre épül.

A MODIV határozottan hisz abban, hogy a közös szakmai fellépés alapvető fontosságú a magyar filmipar eddigi eredményeinek megőrzésében és jövőjének biztosításában. Ennek szellemében egy hivatalos kommünikét tettek közzé honlapjukon, amely megerősíti, hogy a magyar filmipar kiemelt stratégiai ágazatként számíthat a kormány támogatására. A dokumentum kiemeli, hogy az új szabályozási keretek a tervezhetőség és átláthatóság irányába terelik a szektort, miközben a közvetett támogatások mértéke is növekedett. A MODIV üdvözli a kormány nyitottságát a szakmai együttműködés iránt, és hangsúlyozza, hogy a jövőben a filmes szakma szereplői, hazai és nemzetközi tapasztalataikra építve, aktívan részt vehessenek a közös gondolkodásban és a döntések előkészítésében.

Related posts