Nagy Sándor végleg letette az El Caminót: "Alig bírtam lépni, a térdeim teljesen felmondták a szolgálatot."

A színész hirtelen felindulásból indult el a zarándokútra. Besokallt a munkától, a magánéleti dolgoktól.

Nagy Sándor az El Camino nyolcadik napján mély válságba került, mintha az út minden kihívása egyszerre zúdult volna rá. A kezdeti lelkesedése, amely az induláskor fűtötte, mostanra elhalványult, és úgy érezte, hogy a kérdései, amelyek a szívében ott lüktettek, nem találták meg a válaszokat. Ám a zarándoklat során végül számos új tanulságra tett szert, amelyek megformálták és gazdagították a lelkét.

"Besokalltam mindentől, a munkától, a magánéletemben történt dolgoktól, és elmenekültem. Fogtam magam, az egyik barátomtól kölcsönkértem pénzt, és nulla felkészüléssel elindultam. Égő csipkebokrot és könnyező Mária-szobrot vártam, de egyik sem jött, helyette találkoztam saját magammal, a félelmeimmel, a hazugságaimmal, a gyávaságommal, a döntéseimmel.

Tizenkét nap alatt végül 300 kilométert tettem meg, Burgosig jutottam el. Az áttörés pedig a nyolcadik napon történt, amikor rájöttem, hogy nem fog sikerülni, nem tudok az út végéig elgyalogolni.

Fizikálisan és lelkileg is nagyon összetörtem, és föladtam. Burgosig viszont még el kellett még jutnom, hogy onnan hazarepülhessek. Alig tudtam menni, tele volt vízhólyaggal a talpam, a térdeim szétmentek, sajnáltam magam, de tudtam, hogy valahogy le kell majd totyognom napi 20-25 kilométert. Imádkoztam, hogy az égiek küldjenek nekem egy jelet, vagy valakit, aki megmondja mit kell csinálnom."

Az életben semmi sem történik véletlenül, a színész találkozása egy idős pappal is sorszerű volt. "Elmondtam neki mindent. Ő pedig végighallgatott, és csak rám figyelt - persze közben beszélgettünk, nevetgéltünk ­- de életem egyik legmeghatározóbb figurája volt. Mikor elváltunk, azzal bocsátott utamra, hogy mindig hallgassak a szívemre. Másnapra elmúlt az összes fájdalmam, feloldódott bennem sok minden, amit addig cipeltem."

Nagy Sándor ráébredt, hogy az ember bárhova is menekül, a problémái mindig vele tartanak. A fájdalom csillapítható, a tünetek elnyomhatók egy időre, de a lélek mélyén rejlő konfliktusok sosem tűnnek el maguktól. "Hazaérkezésem után számos embertől kértem bocsánatot, akiknek nem tudtam megadni azt a tiszteletet, amit megérdemeltek. Azóta pedig már nem csapom be saját magam sem. Eltelt jó néhány év, és bár sokszor, amikor a nehézségek rázúdulnak, nem egyszerű - de a mai napig emlékszem arra, amit ott tanultam, és hálás vagyok, hogy van mibe kapaszkodnom."