A Fővárosi Közgyűlés nem a Tisza Párt képviselőinek feladatát látja el.
Magyar Péter őrjöngött fővárosi képviselőivel, mert egy beadványt sem képesek normálisan megírni
Ahogyan már korábban hírt adtunk róla, egy háromórás eszmecsere után a Tisza Párt képviselői sértődötten távoztak a Fővárosi Közgyűlés üléséről. A politikai diskurzus a Rákosrendező megvásárlásának ügyéről folyt, és a képviselők végül úgy döntöttek, hogy inkább elkerülik a további munkát. Ez a fejlemény a szivárványkoalíció képviselőinek heves kritikáit követően történt, akik elsőként szenvedélyesen támadták a beruházást, majd amikor az érvek kifogytak, inkább a személyeskedésre tértek át.
Közben havonta minimum öt-hat millió forintos nettó jövedelmet tehet zsebre EP-képviselőként még akkor is, ha alig vesz részt néhány ülésen.
A Tisza Párt elnöke így havi 7854 eurós (több mint hárommillió forintos) tiszteletdíja mellett 4950 eurós, vagyis csaknem kétmillió forintos általános költségtérítésben részesül, továbbá napi 350 eurót (nagyjából 140 ezer forintot) kap szállásra és étkezésre. Az EP-képviselők emellett elszámolhatják az utazási költségeket is a testületnél, asszisztenseket pedig havi 28 696 euróból (11,3 millió forint) bérelhetnek fel. Hozzátartozik: a napidíjat csak akkor folyósítják számukra, ha a hivatalos jelenléti íven aláírásukkal igazolták a megjelenésüket. Ehhez azonban elég az aláírás, a valós jelenlétet senki nem ellenőrzi.
Mindebből kiindulva az eddigi négy teljes hónap alatt - szeptembertől december végéig - összesen mintegy 53 ezer eurót tehetett zsebre Magyar, ami 22 millió forintnak felel meg. Nyolcórás munkanapokkal kalkulálva 48 órát tölthetett a munkahelyén a Tisza Párt elnöke. A négyhavi fizetését alapul véve Magyar Péter órabére mintegy 458 ezer forintot tesz ki. Kevesen mondhatnak magukénak ennél jobb órabért idehaza.