Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek élvezhette a Parlament vendégszeretetét.


Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket, kísérőiket és tanáraikat, majd felidézte, hogy a Parlament csodálatos épülete felmenőink közös erőfeszítéséből, munkájából és pénzéből épülhetett fel.

„Ma itt álltok a Kárpát-medence különböző szegleteiből – Felvidékről, Délvidékről, Partiumból, Erdélyből, és az anyaországból –, sőt, még a Kárpát-medencén túli Csángóföldről is, ami egyértelműen bizonyítja, hogy ez a hely nem csupán a kis-Magyarország Országgyűlésének épülete, hanem a nemzet valódi otthona. Üdvözöllek benneteket, örömmel látlak titeket itthon!” – mondta a házelnök.

Hogy a következő év Országházi Gyermekkarácsonyán már ők is részt vehessenek.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke ünnepélyesen bemutatta a gyerek házelnököt és képviselőtársait, akik sokszínű háttérrel érkeztek: voltak közöttük Csángóföldről, Székelyföldről, a Felvidékről, és az anyaországból is. Ezt követően Kövér László, a parlament elnöke, szimbolikus gesztusként átadta az Országház kulcsát a fiatal házelnöknek, ezzel is hangsúlyozva a jövő generációk szerepét a közéletben.

A parlamenti főlépcsőn tartott műsorban fellépett a Bolyki Balázs és a B4 zenei formáció, valamint Gubik Petra, Oláh Gergő, Vastag Csaba és Vastag Tamás. Az előadás végén a fellépők a közönséggel együtt elénekelték a Kiskarácsony nagykarácsony című dalt. A műsorban Mikes Anna, Suti András, Tóth Katica és Baranya Dávid táncelőadását is láthatták a gyerekek.

A felsőházi teremben az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium növendékeinek zenés műsora, a Vadászteremben pedig a Kulturált Közlekedésért Alapítvány közlekedési játéka várja délutánig a gyerekeket, a Delegációs Teremben a Pénzmúzeum programján vehetnek részt, a Déli Társalgóban pedig ismert sportolókkal találkozhatnak.

A Déli dunai folyosón kézműves-foglalkozás, arcfestés, mézeskalács készítés, buborékfújás és lufihajtogatás lesz, a Gobelin teremben tánctanítással várják a gyerekeket, ezen kívül országházi sétával is készülnek a szervezők.

Az Országházi Gyermekkarácsony műsora a Parlament főlépcsőjén a csángóföldi gyerekek énekprodukciójával zárul.

Related posts