Orbán Viktor nem áll ki a saját híveiért. Semmilyen formában.
Egy töltetlen fegyvertől legalább ketten félnek. Az, aki előtte áll, és az, aki mögötte. Másképp fogalmazva: fogalmam sincs, mire mondta be Orbán Viktor márciusban a poloskás durchmarsot, de eddig egy-két alsót, ha láttam nála.
Közvetett emlékeim-információim vannak a 2010-es szocialista országgyűlési kampányról. Nem vettem részt benne, de ismerem a fontosabb szereplőit. Egy iszonyú roncsderbit követően vágott bele a - mondjuk így - félkormányzati szerepben lévő MSZP a választási kampányba. Az ekkor leköszönő miniszterelnök, Bajnai Gordon a megszorító csomagjaival egyszerre stabilizálja a költségvetést és irtja ki a korábbi szocialista kormányzás, valljuk be, eleve ritkás baloldali vívmányait. Ekkor hagyja cserben az őt kormányra emelőket, hogy aztán alig két év elteltével már az épp magára találó MSZP kicsinálásának szándékával térjen vissza. Azóta is mindig a legrosszabb érzékkel piszkál bele a politikába. Most nem ez a témánk, de valamikor töprengjünk majd el azon, hogy jobb vagy rosszabb lett volna a magyar liberalizmus állása az elmúlt tizenöt évben, ha kivonjuk belőle en bloc a Bajnai-közeli akciókat.
Visszatérve a lényegre, az MSZP népszerűsége már jelentősen megcsappant az Őszöd-beszéd, a globális gazdasági válság, a vizitdíjas népszavazás és a szakértői kormányzás néven ismert megszorítások következtében. A helyzet egyértelművé tette, hogy a szocialisták, akik négy évvel korábban még ünnepelhették győzelmüket, 2010-re súlyos politikai kudarcot fognak elszenvedni.
Miközben figyelemmel kísértem a politikai tájat, egyre több MSZP-szavazóval találkoztam. Nem azokra gondolok, akiket személyesen ismerek, hanem inkább azokra, akiket a Fidesz kétharmados győzelmét biztosító, taktikai érzék nélküli, de annál magabiztosabb elit állított össze az MDF-el együtt. Nyolc év kormányzás nehézségei után mégis akadtak válaszok arra, hogy miért dönt valaki a szocialisták mellett. Legalábbis az önkritika és a megküzdés tapasztalata itt kiemelendő; ezek hiányára később, a Fidesz kapcsán még visszatérek.
Nos, a mai napig nem találkozom olyan hétköznapi élménnyel, amelyben valaki büszkén vállalná, hogy amatőr kormánypárti szavazó, tehát hogy nyíltan kinyilvánítaná a Fidesz iránti lojalitását, mindezt hivatásszerű háttér nélkül. Más szavakkal élve: azok, akiknek nem a munkájuk része, hogy politikai állásfoglalásokat tegyenek (mint például kormánypárti politikusok, megafonos aktivisták, vagy más rendszerben érdekelt személyek), már nemigen osztják meg nyilvánosan, hogy "én a Fideszre szavazok, mert ez a legjobb választás" – ez ma már inkább ritkaságszámba megy.
Azaz fideszesként is kiábrándultak, csalódottak, be is vannak csicskítva, és ezért csökkenő elszántsággal, a magtól egyre távolodva, egyre enerváltabban szavaznak a Fideszre. A külső héj már le is pattant, a belső részek kitettsége folyamatosan nő, a tábor egyre szeppen.
Talán ez a leglényegesebb aspektus, amivel érdemes kezdeni. A Fidesz az utóbbi másfél évtized során folyamatosan arra törekedett, hogy a pillanat dominálására összpontosítson - sőt, bizonyos értelemben már korábban is, hiszen a 2008-as népszavazás révén megakadályozta, hogy egy már eleve bűnbakként kezelt kormány elindítson egy hatékony, vegyes társadalombiztosítási rendszert, amely a népszerűtlen egészségügyi reform első lépéseit is magában foglalta volna. Így aztán az egészségügyben csupán a folyamatos válság és a barkácsolás maradt, ami mára már egyre súlyosabbá vált.
Valóban, jó darabig úgy tűnt, hogy az ő stratégiáik még a legaljasabbak közül is kiemelkednek, hiszen a Finkelstein által megálmodott, provokatív kampányok egy új szintet képviseltek. A nyilvánosságuk pedig szinte már a szervilizmus csúcsát ostromolta. Minden egyes nyomorúságos kérdést úgy alakítottak, hogy a közízlés legmélyebb rétegeit célozzák meg. Mindig azt a véleményt igyekeztek népszerűsíteni, amelyik a leghangosabb reakciót váltotta ki.
Minden kudarcot ezzel igyekeztek ellensúlyozni. Eleinte persze vitte őket a lendület - emlékszem, ahogy 2010-ben Navracsics Tibor valamelyik nyalifali propagandistával megy "átvenni" a minisztériumokat, és anno azon gondolkodom, hogy ez a nagy mellény, ez az arrogancia hogyan lesz tartható, ha mégsem alakul olyan méznyalóra a kormányzás. És hát mindig volt valami baj; egy minapi Monológ-videómban össze is szedtem, micsoda bukdácsolás volt ez a 15 év. Külön kiemelendő a tíz évvel ezelőtti Simicska-lázadás, amiből Orbán Viktor többek közt azt tanulta meg, hogy soha nem szorulhat a gazdasági hátországa és a médiabirodalma egyetlen ember alá. Az addig főbb elemeiben mégiscsak újságírással foglalkozó független sajtót pedig akkor kezdte el a médiatartalmakat illető "politikai hatékonysággal" fertőzni a Simicskával átálltak sora. A honosított játékosok hozták magukkal az anyaországi stílust és taktikát.
Ezzel együtt úgy vélem, hogy a 2022-es választások voltak az utolsó pillanatok, amikor az ellenzéki sajtó még hajlandó volt őszintén foglalkozni Márki-Zay Péter ellenzéki főjelölti szerepével. Még akkor is, ha a politikai táj tele volt olyan influenszerekkel, akik kritikátlanul támogatták a vásárhelyi sámánt, a médiában még számított a valóság bemutatása. Ekkor derült ki, hogy a jelölt némileg különc, sőt, homofób és xenofób nézeteket vall. A nőkről alkotott véleménye is problémásnak bizonyult. Mindezeket a sajtóban megírták és elmondták, még ha a saját érdekünk is a szórakoztató tartalomra irányult.
Mostanra pedig előállt az az előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkező helyzet, hogy jelentkezett egy őszintén ordenárébb főszereplő, Magyar Péter. Másrészt meg
És mivel egyúttal még bírja a "sajtóság" ethoszát (lásd még Varga István és a jó tollú újságírók), abszolút dominálja a közélet-magyarázást. Egy éve mind rácsimpaszkodtak Magyar Péterre, és inkább sorra dobnak el mindent, amit korábban családon belül erőszakról, szólásszabadságról, melegjogokról, Ukrajnáról és bármi egyébről gondoltak, csak hadd uralják most kicsit ők a pillanatot. Így a tegnapi NER-káder lesz fölkenve, ha ő az Esélyes (értsd: tiszás) Jelölt, és még azon is megdúlják magukat, hogy miért nem lehet valaki délelőtt a fideszes miniszter beszédírója, délután meg a kormány ellen szónokoló ellenzéki politikus. Ebben a versenyben utcahosszal vezet a Tisza-propaganda, a sajtóban és a Facebookon tényleg áradnak, míg a fideszes fulladozik.
Közbevetőleg hadd jegyezzem meg, hogy már régen próbálkoztam azzal, hogy kalimpáljak: az eredeti kormányzati elképzelés, amely az online tér szabályozására irányult, valóban helyénvaló volt. Mindenhol ügyfélszolgálatot kellene létrehozni, és biztosítani a fellebbezés lehetőségét. Hatalmas tévedés volt az a rövidlátó döntés, hogy ha Deák Dani és társai elég pénzt pumpálnak a Facebook-jukba, és ha Varga Judit miniszter asszony férje ügyesen fotózza őt, akkor majd automatikusan meglesz a közönség. Aha. Nézd meg, hogy nulla forintból, gyakorlatilag egyetlen gombnyomással milyen elképesztő eléréseket produkáltak Magyar Péternél, miközben még mindig nincs, aki szóljon arról, hogy egy szabályellenes magánprofil a legjobban támogatott magyar közszereplőként furcsa köröket fut. Az egész Facebook és a média tele van a Tisza híveinek hangjával, míg a fideszesek csak zavartan toporognak. Nem tudják, mit kezdjenek ezzel az élménnyel, hogy a "valódi" sajtó ezt a különös mixet, a fideszes ellenzékiséget, árassza velük szembe. Harsányan. Míg a sajátjaik?
Minap Bayer Zsolt Kollár Kinga kapcsán arról értekezett, hogy régen az árulók sora a halál vagy az örök megvetés volt, az utóbbit ajánlva. Húsz-huszonöt éve egy ilyen fölvetés után azonnal jött volna a tüntetés, vezércikk, jajdefélünk, és egyébként tényleg határfeszegetésnek éreztük volna. Elásás meg ilyenek. Most meg hallgatom, nézem, és nemcsak az van, hogy nem hiszem el neki, hogy 62 évesen nekiállna rohamozni, hanem rég meg is haladták: csak a legutóbbi Orbán-interjú után, amely kapcsán a legfőbb bűnöm, hogy az Orbán Viktor mellett álló, a képről gondosan levágott kolléganőmre mosolygok, szóval csak azon kép okán is jött vagy kétezer olyan komment, amelyek egyenként is ocsmányabbak, mint ami a teljes Bayer-életműben kesztyűt kíván.
Nemrégiben Lentulai Krisztiánnál vendégeskedett Molnár Imre az Irigy Hónaljmirigyből, aki nyíltan fideszes nézeteket képvisel. Ahogy a beszélgetés 35:40-nél kezd kibontakozni, kiderül, hogy ennek a politikai elköteleződésnek ára van: ha egy nagyobb társaságban, például egy ötvenfős stábban a politika kerül terítékre, és ő az ellenzéki véleményekkel találkozik, inkább hallgat. Ez pedig nem csupán Imre problémája, hanem Orbán Viktor számára is figyelmeztető jel lehet. Hiszen aki ma csendben marad, az holnap talán már a szavazási jogát is felfüggesztheti, és nemcsak a külvilág felé, hanem saját magával szemben is elveszíti a közösség vállalásának hajlandóságát.
A végén három vonatkozó javaslatot szeretnék megosztani. Ezek nem a Fidesz helyzetének javítására irányulnak, hanem arra, hogy mindannyian kilépjünk a negatív spirálból, amelyben most vagyunk.
Az, hogy a húsvét pénzügyi gépezetének felszámolása nélkül zajlott le, azt is magával hozta, hogy egy ilyen verbális támadás és erőszakos hozzáállás teljesen feleslegessé vált. Ezzel tovább fokozta a feszültséget a saját táborában, kiélezte a közéleti vitákat, miközben tétlenül szemlélte az eseményeket. Ha a következő évben vereséget szenvedne el, abban benne lenne, hogy addig csak lengette a töltetlen, egyre rozsdásodó fegyverét, és folyamatosan próbálkozott, de eredmény nélkül, míg végül a feldühödött ellenfele váratlanul helyben hagyta.
Az elmúlt három választás során egyre inkább elkerültük a Fidesz táborának valóságát. Én is gyakran érzem magam egy visszhangkamrában, még ha néha sikerül is kicsusszannom belőle, vagy éppen kidobnak onnan. Lehet, hogy a fideszesek lelkes és elkötelezett csoportja valahol létezik, csupán nem látom őket. Ez esetben Orbán nyugodtan várhatja a választások eredményét. Mégis, érdemes lenne számára megvédenie a saját táborát, és a fent említett három területen (a propaganda hatékony terjesztése, a gazdasági ortodoxia alkalmazása, és az üres fenyegetőzések elkerülése) jelentős lépéseket tennie.
Ez az ország sokkal fényesebb jövőt is megélhetne. Még most, a Fidesz kormányzása alatt is.
A szerző egy sokoldalú szakember, aki politikai elemzéseket készít, publicisztikai írásokat publikál, jogi kérdésekkel foglalkozik, és emellett a humor világában is otthonosan mozog. Jelenleg az ÖT csapatának aktív tagja.
Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
