A magyar kertek gazdag változatosságát számos diófa is gazdagítja, amelyről sokan talán nem is sejtik, hogy milyen jelentős szerepet játszik a tájban. Az Agrárszektor szakértői szerint ezek a fák nemcsak gyümölcsöt hoznak, hanem a magyar kultúrában és öko

Hamarosan, ahogy a levelek elhullanak, elérkezik az idő a szabadgyökerű gyümölcsfa oltványok ültetésére, így a diófák esetében is. A diófák oltványként való telepítése elsősorban a fajtatisztaság és a korai termőre fordulás szempontjából előnyös. A magcsemete ültetése viszont kockázatos lehet, mivel nem biztosítja a kívánt termésminőséget, és általában késlekedve kezd el teremni. Bár elképzelhető, hogy a magonc jó minőségű diót hoz, a valószínűbb az, hogy a termés alacsonyabb értékű, gyengébben törhető vagy kisebb bélarányú lesz. Ezt sok esetben csak egy évtized elteltével lehet biztosan megállapítani. A magoncoknak először át kell esniük a fiatalkori szakaszon, amely általában 8-10 évig tart, mielőtt termést hoznának. Ráadásul a magoncok virágzási típusa ismeretlen lehet, ami beporzási nehézségeket okozhat, és terméskiesést eredményezhet.

A diófa oltványok alkalmazása a termesztés során számos lényeges előnnyel kecsegtet a magcsemetékhez képest, mivel a diófa rendkívül változékony növény. Amikor magról vetjük és neveljük a csemetét, annak tulajdonságai – például a termés mérete, a bél minősége, a héj vastagsága, az érési idő és az ellenálló képesség – szinte soha nem tükrözik az anyafa jellemzőit. Ezzel szemben az oltványok a kiválasztott, nemesített fajták genetikai klónjai, így garantálják a kiváló minőségű, homogén termést. Az oltványok esetében az oltóvessző már „érett” állapotban van, ami azt jelenti, hogy jóval hamarabb kezdenek teremni. Mivel az oltványok fajtái jól ismertek, pontosan tervezhető a beporzás, ami elengedhetetlen a bőséges terméshez, hiszen a diófák idegenbeporzású növények. A dió termőre fordulásának ideje pedig a szaporítás módjától függ, így a termesztők jól tervezhetik meg a folyamatot.

Az oltott diófák általában 3-4 évvel a kiültetést követően kezdenek el termést hozni, igaz, kezdetben csak csekély mennyiségben. Az igazán értékelhető terméshozam 5-6 éves korukban várható. Ezzel szemben a magról nevelt csemeték, fiatal állapotuk miatt, sokkal később, akár 10-12 év elteltével kezdenek el termést produkálni.

A dió (Juglans regia) az emberi táplálkozás egyik legősibb és legértékesebb gyümölcse, amely évszázadok óta része az étrendünknek. Nem csupán ízletes, hanem kiemelkedő tápláló és gyógyító hatásai miatt is nagyra értékeljük. Ez a fenséges fa, amely akár 40 méteres magasságot is elérhet, a történelem során mindig is nagy tiszteletnek örvendett, a termése pedig a bölcsesség és az agyi működés szimbólumaként is ismert, hiszen a dióbél formája az emberi agyra emlékeztet, és tele van olyan tápanyagokkal, amelyek támogatják a szellemi teljesítményt. A dió története egészen az ókori civilizációkig nyúlik vissza. Eredeti elterjedési területe Délkelet-Európától kezdve egészen Japánig terjedt, de ma már a világ számos táján termesztik. Mezopotámiában, már i.e. 1754-ben is megemlítik Hammurapi törvénykönyvében a dió termesztését, ami jól tükrözi, hogy ez a csodálatos gyümölcs mennyire régóta jelen van az emberi táplálkozásban.

Az ókori görögök és rómaiak már régóta felfedezték a dió sokoldalú felhasználási lehetőségeit, nem csupán az ízletes falatokban, hanem a gyógyászat világában is. A fajták tökéletesítése során a görögök és rómaiak komoly figyelmet fordítottak a dió jótékony hatásaira. Hippokratész, az orvostudomány úttörője, részletesen dokumentálta a dió gyógyító erejét, különösen a féreghajtó tulajdonságát kiemelve. A rómaiak a növény minden részét felhasználták: a diófa magját, levelét, sőt még a kérgét és a zöld burkát is, mivel ezek fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő és összehúzó hatásúak voltak. A dió Európába a Római Birodalom terjedésével jutott el, míg a modern időkben az európai telepesek hozták magukkal Észak-Amerikába az 1700-as években, ahol azóta is jelentős szerepet játszik a helyi konyhában és a gazdaságban.

Magyarország diótermesztése évszázados múltra tekint vissza, és ennek során számos, a helyi klimatikus viszonyokhoz kiválóan alkalmazkodó fajtát fejlesztettek ki. Ezek a magyar fajták a nemzetközi színtéren is figyelemre méltóak lehetnek a tápanyag-összetételüket illetően. Kiemelkedő példák közé tartozik a Milotai 10 és az Alsószentiváni 117, melyeket gyakran tanulmányoznak táplálkozási szempontból. Kutatások során megállapították, hogy a hazai fajták, mint például a Milotai 10, jelentősen gazdagabbak polifenolokban, telített és egyszeresen telítetlen zsírsavakban, valamint ásványi anyagokban, mint kalcium, magnézium, foszfor és nátrium, amikor az elterjedt külföldi fajtákkal hasonlítják össze őket. A Milotai 10 különösen figyelemre méltó beltartalmi értékekkel bír.

A dió különleges olajtartalma miatt hajlamos lehet az avasodásra, ha nem a megfelelő körülmények között tároljuk. A hosszú távú frissesség megőrzésének titka a száraz, hűvös és sötét tárolóhely. Régebben a diók tárolása sokkal egyszerűbb volt: a terméseket szárítás után gyakran lazább szövésű zsákokban helyezték el a padláson, ahol a szellőzés biztosított volt. A szárítás után a héjas diót is hasonló módon érdemes tárolni: laza szövésű zsákokban, hűvös, száraz kamrában vagy pincében, így akár egy évig is megőrizhetjük frissességét. Viszont a dióbél sokkal érzékenyebb, ezért csak annyit érdemes feltörni, amennyire rövid időn belül szükség van.

A megtört diót érdemes légmentesen zárható dobozban tárolni, és a legjobb helye a hűtőszekrény. Ha nagyobb mennyiségű dióbéllel rendelkezel, akkor a fagyasztás a legideálisabb megoldás. Akár egészben, akár ledarálva, a süteményekhez szükséges mennyiségeket könnyen adagolhatod, így hosszú hónapokon át megőrzi frissességét és aromáját. Fontos azonban, hogy a diót csak közvetlenül felhasználás előtt daráljuk le, ha nem fagyasztottuk, mivel az olajok a levegő hatására gyorsan oxidálódnak, és ezáltal megavasodhatnak.

Már napi egy marék, körülbelül 30-50 gramm dióbél beiktatása is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat. A dió különösen gazdag omega-3 zsírsavakban, amelyek a növényi élelmiszerek közül kiemelkednek. Ez a többszörösen telítetlen zsírsav alapvető fontosságú a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében. Rendszeres fogyasztása tudományosan bizonyított módon segíthet csökkenteni az LDL ("rossz") koleszterin és a triglicerid szinteket, ezáltal mérsékelve az érelmeszesedés és a szívbetegségek kockázatát. Ezen kívül támogatja a normális vérnyomás fenntartását és javítja az érfalak rugalmasságát. Érdekes módon, a dió formája emlékeztet az emberi agy féltekéire, és ez a hasonlóság talán nem véletlen: a benne található omega-3 zsírsavak és antioxidánsok segítségével hatékonyan hozzájárul az agyi funkciók optimalizálásához.

Kutatások összefüggést találtak a diófogyasztás és a jobb memóriafunkciók, a gyorsabb feldolgozási sebesség, valamint a megnövelt koncentrációs képesség között. Különösen idős felnőtteknél segíthet a szellemi rugalmasság megőrzésében és csökkentheti a demencia kockázatát.

A dió kiemelkedően gazdag antioxidánsokban, felülmúlva sok más csonthéjas gyümölcsöt, köszönhetően az E-vitaminnak, melatoninnak és a polifenoloknak. Ezek az értékes vegyületek hatékonyan segítenek az oxidatív stressz elleni védekezésben, valamint a sejtek öregedési folyamatait is lassítják. A dió magas polifenoltartalma gyulladáscsökkentő hatással bír, ami kulcsszerepet játszik a krónikus gyulladások, mint például a szívbetegségek és bizonyos daganatos megbetegedések megelőzésében. Ezen kívül a dió remek rostforrást jelent, támogatva ezzel az egészséges emésztést. Kutatások bizonyítják, hogy a diófogyasztás kedvezően befolyásolja a bélmikrobiom egyensúlyát, növelve a jótékony bélbaktériumok számát, ami elengedhetetlen az általános egészség és az immunrendszer megfelelő működése szempontjából. A dió emellett gazdag fehérjében, különösen értékes a növényi alapú étrendet követők számára, és jelentős mennyiségű B1-, B2-, B6-, C- és E-vitamint is tartalmaz.

A szárított és leforrázott diólevél tea számos jótékony hatással bír, amelyeket a régi gyógyszerkönyvek is említenek. Gyomor- és bélhurut, magas vérnyomás, valamint bélférgesség kezelésére ajánlották, de nemcsak ezekben az esetekben nyújt segítséget. Vértisztító és étvágygerjesztő tulajdonságai is ismertek, ám a mai orvostudomány óvatosságra int a belsőleges használatával kapcsolatban, mivel a nagy mennyiségű diólevél tea fogyasztása mérgezéshez vezethet a juglon tartalma miatt. Külsőleg viszont széles spektrumú gyógyhatásai révén még mindig kedvelt a népi gyógyászatban. A forrázata kiválóan alkalmas bőrproblémák, például bőrkiütések kezelésére, ha fürdő formájában alkalmazzuk. Torokgyulladás esetén az erősebb teaforrázat gargarizálásra is hatékony. A diólevél jótékony hatásait ekcéma, korpás fejbőr, hajhullás, visszér-sebek, szemhéjduzzanat, mandulagyulladás és fekélyes sebek kezelésére is használják. Angliában például a fejtetű és atka megelőzésére is alkalmazták, a haj öblítése során. Ezen kívül a kéz- és lábizzadás, rovarcsípések, bőrgyulladások, égési sebek (hideg formában) és kiütések kezelésében is segíthet. A diólevél fürdő különösen jótékony hatással van a bőrre, rugalmassá és simává téve azt, miközben csökkenti a viszketést is. A pattanások, pikkelysömör, lábizzadás, köszvény és fekélyek kezelésére is alkalmazzák a hagyományos gyógyászatban.