Spanyolország a hagyományos szilveszteri ünnepségek előtt megerősített terrorkészültséggel készülődik. Az ország vezetése fokozott figyelmet fordít a biztonsági intézkedésekre, hogy a lakosság és a látogatók zavartalanul ünnepelhessék az új év beköszöntét


Tizenötezer embert várnak este a madridi Puerta del Sol-ra, a hagyományos, éjféli szilveszteri szőlőevésre. A spanyolok ugyanis minden évet úgy búcsúztatnak, hogy együtt esznek meg 12 szem szőlőt, méghozzá 12 harangszóra. A babona szerint ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy az új év mind a 12 hónapja szeretetben, egészségben és bőségben teljen.

A belügyminisztérium az idei évben különleges ülést tartott, amely után elrendelte, hogy a hatóságok a legszigorúbb terrorkészültség keretein belül figyeljenek és védjék az ünneplő közönséget. Ennek oka a rendkívül magas terrorfenyegetettség Európa városaiban, amely sajnos a magdeburgi karácsonyi vásáron történt tragikus tömeges gázolás során is megmutatkozott.

Idén a madridi Puerta del Sol térre maximum 15 ezer látogatót engednek be, és ezt a létszámot a nap folyamán folyamatosan fenntartják, nem csupán az éjféli szőlőevés időszakában. A rendezvény biztonsága érdekében drónokkal figyelik a teret, emellett több száz rendőr és csendőr is a helyszínen és annak környékén teljesít szolgálatot. Ők felügyelik a résztvevőket, és intézkednek minden olyan esetben, amikor gyanús csomagot vagy veszélyes tárgyat találnak.

Ezen túlmenően a közutakon is véletlenszerű ellenőrzéseket fognak végrehajtani, és több ellenőrzőpontot is kihelyeznek a belvárosban. Ennek elsődleges célja, hogy megakadályozzák a magdeburgihoz hasonló gázolásos merényleteket. Ezek a biztonsági intézkedések az egész országra kiterjednek, így a szilveszteri rendezvények mindenhol fokozott terrorkészültség mellett zajlanak majd.

Related posts