A ma kezdődő szentév során Róma több mint 30 millió zarándokot és turistát vonz majd, akik felfedezik a város csodáit és spirituális gazdagságát.
Ferenc pápa a hagyományoktól eltérően egy római börtönt is beemelt a szentév kezdetét jelző szertartások helyszínei közé.
4 milliárd eurónyi beruházással és városszerte több mint 1000 építkezéssel készül Róma a 2025-ös szentévre, ami hivatalosan december 24-én este 7 órakor kezdődik. Ekkor fogja kinyitni Ferenc pápa a Szent Péter Bazilika szentkapuját, hogy a következő egy évben legalább 30 millió turistát és zarándokot vonzzanak Rómába az ünnepi időszak programjai. Az olasz főváros turisztikai ügynöksége jelen állás szerint 30-35 millió turistával számol 2025-re, és a végeredmény közel lesz az intervallum felső határához, az minden korábbi rekord megdöntését jelentené.
Bár a várakozás óriási, a szentév (vagy más néven jubileumi év) egyáltalán nem új és nem is egyszeri jelenség a katolikus egyház történetében. Az első szentévet még 1300-ban tartották VIII. Bonifác pápa kezdeményezésére, aki egy kegyelmi, ünnepi időszak segítségével szerette volna megerősíteni az emberek hitét. Eleinte százévente, aztán huszonöt évente tartottak szentévet az elmúlt évszázadokban, a mostani a huszonhetedik lesz. Ferenc pápa idejében ez már a második jubileumi év lesz, a 2015-ös, az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévet követően.
A küszöbön álló szentév központi témája a remény lesz. Egy vatikáni vezető tisztviselő, Don Francesco Scalzotto elmondása szerint a témaválasztást az indokolja, hogy a mai világunkban óriási szükség van a reményre, amely "mindenekelőtt az Úrban gyökerezik".
Az ünnepi programokkal kapcsolatos információkat a szentév holnapján lehet fellelni. A Szent Péter tértől néhány száz méterre, a Via della Conciliazione 7-ben egy infópont is nyitva van, a zarándokok itt is választ kaphatnak a kérdéseikre. Aki Rómába készül, annak érdemes létrehoznia egy fiókot a szentév holnapján, hogy kapjon egy digitális zarándokkártyát és egy QR-kódot, ami az azonosítására szolgál majd. A fiókkal rendelkező emberek a weblapon regisztrálhatnak is a főbb ünnepi rendezvényekre.
Mint már említettük korábban, a szentév kezdetét a Szent Péter bazilika szentkapujának megnyitása jelzi. A hagyományok alapján a következő napokban Róma három további pápai bazilikájában is megnyílik majd a szentkapu. Ferenc pápa azonban egy különleges újítást is bevezet: december 26-án a római Rebibbia börtönben is kinyit egy szentkaput, ezzel új dimenziót adva a szentév ünneplésének.
A katolikus egyházfő ezúttal már tizenötödször látogat el büntetés-végrehajtási intézményekbe. A pápa a szentév indikációs bullájában kiemelt figyelmet szentelt a börtönök helyzetének. A "Spes non confundit" című dokumentumban hangsúlyozta, hogy "méltó körülményeket" kell biztosítani azok számára, akiket "megfosztottak szabadságuktól", és akik "a börtönélet zordsága mellett nap mint nap érzik az érzelmi ürességet, a kényszerű korlátozásokat, valamint sok esetben a tisztelet hiányát".