Új időpont érkezett Kapu Tiborék rajtjára!

Új időpontot közölt az Axiom Space azzal kapcsolatban, hogy mikor indulhat el az űrbe - pontosabban a Nemzetközi Űrállomásra - Kapu Tibor és másik három társa. A cég szerint erre leghamarabb június 22-én, vagyis vasárnap kerülhet sor, előbb semmiképpen sem. A start pontos időpontja egyelőre nem ismert, arról az Axiom Space, a NASA és a SpaceX mérnökei közösen döntenek majd.
Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula áprilisban sikeresen zárták le a NASA űrhajósképzését. Az eredeti tervek szerint a küldetés május 29-én indult volna a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), de körülbelül két héttel a kilövés előtt a szakértők a halasztás mellett döntöttek. Ezt követően, június elején ismét halasztásra került sor, majd egy héttel később újra. Az első halasztás okai között szerepelt az időjárási viszonyok és a SpaceX rakétájának problémái, míg a legutóbbi döntés hátterében a Nemzetközi Űrállomás technikai meghibásodása állt.
Azóta nem érkezett friss információ az Ax-4 misszióval kapcsolatban; csupán annyit tudtunk meg, hogy Kapu Tibor jelenleg karanténban tartózkodik, és ott várja az indulás pillanatát.
A magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson gitárra is penget majd, miközben a csapatot egy plüsshattyú is elkíséri, amely különleges jelentőséggel bír a küldetés során.