Vejkey Imre a Vasárnapnak kifejtette: Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott bűncselekmények esetében a törvény szerint nincs elévülési idő, így ezek a cselekmények sosem évülnek el.


Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője, pártügyésze hétfőn délután portálunk kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: egy, az internetes agresszió visszaszorítása vonatkozásában benyújtott törvényjavaslat Büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása kapcsán pörögtek fel az események az elévülés idő ügyében.

Mint ismert, a Till Tamás sérelmére 2000. május 28-án elkövetett minősített emberölés miatt indult nyomozás eredményeként a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nemrég azonosította a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt, aki azután beismerő vallomást tett, majd mégis elengedte őt a rendőrség, mégpedig arra hivatkozva, hogy a bűncselekmény miatt már nem büntethető: elévült az ügy.

Azóta F. Jánost őrizetbe vették, mint a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontja szerint a minősített emberölés esetén a büntethetőség elévülése sem a cselekmény időpontjában, sem a jelenlegi Büntető törvénykönyv szerint nem lehetséges. Ezért az ügy mégsem évült el, ami heves jogi vitákat generált a közélet különböző szegmenseiben.

Az elévüléssel összefüggésben a bíróság megjegyezte, hogy "az eljárás vádemelés előtti fázisában a nyomozási bíró kizárólag a letartóztatás kérdésében hozhat döntést - a cselekmény értékelése nem a feladata -, így az elkövetés időpontjában érvényes és a jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv előírásainak összehasonlítására nincs lehetőség."

A törvénymódosítás célja, hogy a jövőben, hasonló, váratlan események bekövetkeztekor elkerülhessük a zűrzavart és a félreértéseket.

Vejkey Imre a Vasárnap kérdésére reagálva kifejtette, hogy az internetes agresszió visszaszorítását célozó törvényjavaslatban szerepelt egy büntető törvénykönyvi módosítás is. "Ez a módosítás azt a normát tartalmazta volna, amely az elévülést érinti. Amikor a Törvényalkotási Bizottság ülésén részletesen megvitatták ezt a kérdést, több ellenzéki képviselő is úgy nyilatkozott, hogy ha ezt külön törvényjavaslat formájában terjesztették volna elő, akkor készségesen támogatták volna" - tette hozzá.

Az Igazságügyi Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az ezt követő egyeztetések és precíz finomhangolások eredményeként létrejött egy olyan normaszöveg a Büntető Törvénykönyv módosításával kapcsolatban, amely célja a jogértelmezési bizonytalanságok felszámolása és a jogi helyzet tisztázása.

"A következetes jogalkotói gyakorlat szerint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmények, függetlenül attól, hogy az elkövető felnőtt vagy fiatalkorú, sohasem évülnek el."

- foglalta össze a módosítás lényegét Vejkey Imre.

A politikus szavai szerint azáltal, hogy az ellenzékiek is támogatják a módosítás mihamarabbi napirendre vételét, már holnap, azaz kedden megszavazhatja azt az Országgyűlés.

Vejkey Imre kérdésünkre reagálva kifejtette, hogy a bajai gyilkossági ügyet a módosítás egyértelműen nem befolyásolja, hiszen annak nincs visszamenőleges hatálya. Ugyanakkor felhívta a figyelmet egy ügyészségi állásfoglalásra, amely szerint az ügy nem évült el, mivel olyan cselekmények történtek, amelyek megszakították az elévülési időt.

Related posts