Nicole Kidman visszatért a 90-es évek hangulatába egy fapapucsos thrillerrel, amely egyedi stílusával és izgalmas cselekményével idézi meg az évtized titokzatos és feszültséggel teli atmoszféráját.

A 90-es évek izgalmas thrillerjeit felidéző Holland papíron sokkal hatékonyabban működik, mint a valóságban.

Bájos szélmalmok, meseszép tulipánmezők, kanálisok övezte takaros téglaházak, és fapapucsos népviseletbe öltözött, békésen éldegélő emberek - ez Hollandia, pontosabban Holland, az amerikai Michigan államban. A holland telepesek által alapított kisváros a valóságban is egy kedves hely lehet az évente megrendezett tulipánfesztivállal, de Mimi Cave filmjének első képsorain olyan émelyítően idillire van megfestve, hogy egészen biztosak lehetünk benne, a mélyben borzalmas dolgok lapulnak.

Valóban lenyűgöző, ahogyan a Kék bársony emblematikus nyitányára emlékeztető bevezetés és Nicole Kidman által megformált Nancy édes, suttogó narrációja mindent elmond arról, hogy a látszat néha csal. Ezt a kijelentést szó szerint is értelmezhetjük, hiszen az első néhány jelenet alapján egy olyan filmet nézünk, amely mintha a hatvanas években játszódna. A bútorok, a divatos ruhák, a régi típusú telefonok és a párbeszédek mind visszarepítenek minket a múltba. Csak később derül ki, hogy valójában az ezredfordulón vagyunk: a főszereplő klasszikus Nokiája és az interneten való nyomozgatása árulkodik erről. Nancy, aki a helyi iskolában tanít, egyre gyanakvóbb lesz férjével, a kisváros elismert szemészével kapcsolatban, aki gyakran részt vesz szakmai konferenciákon. Fred élete látszólag a munka, a család és a hobbi körül forog - a családi ház alagsorában egy hatalmas vasútmodellel foglalatoskodik kiskamasz fiával -, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy ezek a "konferenciák" valójában a hűtlenség leplezésére szolgálnak. Nancy egy tanárkollégájához, a mexikói származású Dave-hez fordul segítségért, aki ugyanakkor morális dilemmákkal küzd - nem szeretne belopózni a zárt orvosi rendelőbe -, de titkos érzelmei miatt képtelen nemet mondani Nancy kérésére.

Nicole Kidmannél senkinek nem áll jobban a csak kívülről makulátlan mintafeleség szerepe (lásd: A stepfordi feleségek, Majd megdöglik érte), és nyilván azért is esett rá Mimi Cave rendező választása, hogy jelenlétével a korábbi alakításait is megidézze. A gyanúsan tökéletes mintaférjet az egykori Mr. Darcy, az Utódlásban is brillírozó Matthew Macfadyen játssza olyan nyugtalanító kisugárzással, hogy a megnyerő mosolya ellenére bármit el lehet róla hinni (és ez a film utolsó harmadában jól fog jönni), Gael García Bernal két fejjel alacsonyabb, neurotikus, kétbalkezes tanára pedig alkatilag is kiváló ellenpontja.

Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy az operatőr, Pawel Pogorzelski, aki már az Örökség és a Fehér éjszakák alatt is brillírozott, valamint Andrew Sodroski forgatókönyve annak idején a legjobb, még meg nem valósult szkriptek rangos Black List-jére került, akkor a Holland már most is az év végi best of listák élén állhatna - legalábbis elméletben. A koncepció valóban ígéretesnek tűnik, de a rendező, aki csupán a második filmjét készítette, mintha nem tudta volna teljes mértékben megugrani a feladatot. A történet, amely különböző forrásokból merítve sokféle hangulatot és stílust ötvöz, könnyen elveszítheti az egyensúlyát, főleg ha az alkotók maguk sem tudják, melyik aspektusra helyezzék a hangsúlyt. Horror, a '90-es évek thrillereit idéző feszültség, szatíra, fekete komédia vagy lynchiánus krimi? A Holland egyszerre mindez, de valójában egyik sem igazán. A horror elemekben hiányzik a zsigeri rémisztgetés - Nancy bizarr rémálmai csak úgy lógva lebegnek -, a társadalmi kommentárhoz túl szűk a fókusza, ahhoz pedig, hogy thrillerként vagy krimiként élvezhető legyen, az izgalom mértéke nem elegendő.

A "Holland" nem csupán egy átlagos produkció, hiszen a kiszámíthatósága ellenére a történet a végére igazán felpörög. Az operatőri munka lenyűgöző, a felülről fényképezett házak néha olyan hatást keltenek, mint egy aprólékosan megkomponált makett. Az A-listás színészek pedig valóban a legjobbat nyújtják, így a film élvezeti értéke rendkívül magas. Ahhoz, hogy ne csalódjunk a végén, két dologra mindenképp figyelnünk kell. Először is, érdemes lehet távol maradni az adott műfajokban való túlságosan mélyreható ismeretektől, hogy minden "fordulat" valóban meglepetésként hasson ránk. Másodszor, a filmnézés során el kell kerülnünk azt a zavaró gondolatot, hogy...