Egy középkori apáca álmodta meg a világ első mesterséges nyelvét, ám a mögöttes szándékai máig ködbe burkolóznak. Mi lehetett a motivációja? Talán a tudás terjesztése, vagy egy új, titkos kommunikációs forma megalkotása? Mindenesetre a nyelv egyedülálló ö

A 12. században élt német bencés apátnő, Hildegard von Bingen korának egyik legkiemelkedőbb polihisztora, valamint az egész középkori európai keresztény világ egyik legkülönösebb és legfigyelemreméltóbb figurája volt: egyszerre misztikus látnok, filozófus, zeneszerző, természettudós, és orvos, a négy női egyháztanító egyike. Valamint ő alkotta meg az első ismert mesterséges nyelvet, a lingua ignotát.

A mesterséges nyelvek, vagyis azok a kommunikációs formák, amelyeket nem a természetes fejlődés hozott létre, hanem tudatos tervezés eredményeként alakultak ki, rendkívül sokfélék. Ezek között ott található az eszperantó, de akár Tolkien tünde nyelvéig, a sindarinig is terjed a spektrum. Érdekes módon, e nyelvek gyökerei az ókori Görögországban keresendők. Különösen Platón egyik híres dialógusa, a Kratylos révén, amely a szavak és a dolgok elnevezésének természetéről kérdez. Platón Szókratésze itt azt a fontos kérdést boncolgatja, hogy vajon a szavak jelentései a dolgok lényegi tulajdonságaiból fakadnak, vagy csupán önkényesen lettek megalkotva. A dialógus folyamán Platón érvelése azt sugallja, hogy akárcsak a festészet és a szobrászat, amelyek a valóság lényegét próbálják megörökíteni, úgy a szavaknak is képesnek kell lenniük arra, hogy a kifejezett fogalmak alapvető jellemzőit hangzásuk révén tükrözzék.

Az ókorban és a középkorban az európai gondolkodók széles körben egyetértettek Platón Szókratészével abban, hogy a fogalmak és az azokat leíró szavak között ontológiai kapcsolat áll fenn. A premodern gondolkodók és filozófusok számára a szavak és az általuk hordozott hangok nem voltak önkényesek vagy értelmetlenek; ontológiai, filozófiai és teológiai jelentéssel voltak átitatva. Úgy vélték, hogy bizonyos fogalmak kifejezéshez az embereknek meg kell találniuk a tökéletes, eszményi szavakat.

Talán ez adta az ihletet a legkorábban dokumentált mesterséges nyelv, a lingua ignota megalkotásához, amelyet a német bencés apátnő, Hildegard von Bingen (1098-1179), magyar nevén Bingeni Szent Hildegárd hozott létre. A napjainkban is nagy népszerűségnek örvendő rupertsbergi apáca nem csupán a saját korának kiemelkedő polihisztora volt, hanem az egész középkori európai keresztény világ egyik legérdekesebb és legfigyelemre méltóbb alakja is. Hildegard egyszerre volt misztikus látnok, filozófus, zeneszerző, természettudós, nyelvész és orvos, ráadásul a négy női egyháztanító egyike is.

Ahogyan Kemenczky Judit kifejti a Megváltás tüzes műve utószavában, a császár, Barbarossa Frigyes, valamint királyok és királynők, hercegek és hercegnők, püspökök, bíborosok és apátok mind egyaránt tanácsért és támogatásért fordultak hozzá, akár politikai, akár magánéleti ügyekben. Számtalan lovag, kereskedő, tudós, utazó, mesterember, művész, továbbá tanult és tanulatlan emberek, parasztok, halászok, vadászok, nők és férfiak, koldusok, betegek és egészségesek, valamint ördöngös megszállottak és szent életű zarándokok keresték fel, hogy meghallgassák kinyilatkoztatásait és próféciáit, térdet hajtva a belőle áradó élő fény és gyógyító erő előtt.

Hildegard von Bingen, a középkori tudós és apátnő, egy lenyűgöző nyelvi alkotást hozott létre, amely körülbelül 1000 olyan egyedi szóból áll, amelyek zömmel főnevek, és 23 betűből, köztük két különleges karakterből álló lingua ignota szótárat foglal magában. Ezen kívül Hildegard egy főként latin nyelvű himnuszt is komponált, melybe ügyesen beépítette a lingua ignota szavakat is. Ez a sokszínű mű a wiesbadeni kódexben maradt ránk, amely a szerző fennmaradt munkáit gyűjti össze. Bár a lingua ignota szókincse mesterségesen kialakított, a nyelv alapvető nyelvtani és morfológiai szerkezete jelentős hasonlóságot mutat a latin nyelvvel.

A szótár hierarchikus sorrendben épül fel: először Istenre és az angyalokra vonatkozó kifejezéseket sorolja fel, majd az emberekre és a családi kapcsolatokra következnek, ezt követik a testrészek, betegségek, vallási és világi rangok, kézművesek, napok, hónapok, ruhaneműk, háztartási eszközök, növények, valamint néhány madár és rovar. Érdekesség, hogy emlősök nevei egyáltalán nem szerepelnek benne, kivéve a denevért (Ualueria), amely a madarak között kapott helyet, és a griffet (Argumzio) amely - habár mitikus lény - félig emlősnek tekinthető.

Az egyetlen, nagyjából koherens szöveg, amely ezen a titokzatos nyelven fennmaradt, így hangzik:

Ó, te szent Egyház, isteni fegyverekkel övezve, és ibolyával díszítve, te vagy a tudományok városa és a tudás szikrája. Ó, te vagy a magasztos hangok gyümölcse, és te vagy a ragyogó kincs!

Ezek a két mondat javarészt latin nyelven íródtak, és mindössze öt kifejezés található bennük a lingua ignota nyelvén. Érdekes módon csupán egy ilyen kifejezés, a "loifol" (emberek), amely valószínűleg a német "Leute" és "Volk" szavakból ered, szerepel a szótárban. Ennek következtében a fordítók gyakran csak találgatni tudnak. Íme egy lehetséges fordítási javaslat:

Lehet, hogy furcsának tűnik, de Hildegard von Bingen nem tartotta magát nyelvteremtőnek.

A lingua ignota célja, hogy pontosan mi is volt, máig megoldatlan rejtély marad. Lehetséges, hogy egy univerzális keresztény nyelv létrehozására törekedtek, ám az is valószínű, hogy éppen ellenkezőleg, egy titkos misztérium nyelvét kívánták megalkotni, amelyhez csupán a szerencsés beavatottak juthattak hozzá.

A pontos számot, hogy hányan használták viszonylag rendszeresen, sajnos nem ismerjük, de valószínű, hogy csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. Az azonban biztos, hogy Hildegard barátja, Wolmarus, aki attól félt, hogy az apátnő hamarosan elhuny, levelében így fogalmazott: "ubi tunc vox inauditae melodiae? et vox inauditae linguae?" ("Hol marad a nem hallott melódiák hangja? És a nem hallott nyelv hangja?"). Ez arra utal, hogy bár néhányan tisztában voltak Hildegard nyelvének létezésével, nem voltak elegen ahhoz, hogy a tudást megőrizzék az apátnő halála után.