Hajnalban házkutatást végeztek a rendőrség Pikó András jelöltjének otthonában, és a Gyorskocsi utcába is elhurcolták.


Pénteken Tényi István bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál kábítószer birtoklásának gyanúja miatt, amelynek következtében hétfő hajnalban a rendőrség házkutatásra érkezett. "Olyan határátlépés történt, amely a demokráciák világában szokatlan" - nyilatkozta Pikó András, Józsefváros polgármestere egy rendkívüli sajtótájékoztatón hétfő délután.

Horváth Alexander, a VIII. kerületi Losonci negyed képviselőjelöltje egy megrázó élményéről számolt be, amely hétfő reggel háromnegyed hatkor kezdődött. Ekkor több rendőr érkezett a lakásához, hogy átvizsgálják az otthonát. Az első keresés után a hatóságok újra megjelentek, ezúttal már kutyás egységgel, de végül semmilyen bizonyítékot nem találtak. Az akció végén azonban az elektronikai eszközeit lefoglalták, majd a Gyorskocsi utcai rendőrkapitányságra szállították. Ott két drogtesztet is elvégeztek rajta; az első teszt negatív eredményt hozott, míg a második, különböző eljárással végzett vizsgálat eredményére a következő napokban derül fény.

A sajtótájékoztató végén Horváth Alexander bejelentette, hogy egy független intézmény keretein belül is elvégeztet egy drogtesztet, és magabiztos abban, hogy az eredmény szintén negatív lesz. Kifejtette, hogy bár a történések lelkileg megviselték, ez nem fogja eltéríteni a kampány során végzett munkájától.

Pikó András álláspontja szerint a rendőrségi nyomozás mögött politikai indíttatás húzódik, és a feljelentés is csupán alaptalan vádakra épül. Kifejtette, hogy az ilyen típusú nyomásgyakorlás teljes mértékben elfogadhatatlan a demokráciákban, különösen egy aktív választási kampány idején, amikor a megfélemlítés nem csupán etikátlan, de veszélyezteti a demokratikus folyamatokat is. Hangsúlyozta, hogy a rendőrség rendkívül gyorsan reagált, hiszen a feljelentést mindössze két nappal korábban nyújtották be, és figyelmeztette a házkutatás elrendelőjét: "Azok, akik ezt a parancsot adták, felelősségre vonásra számíthatnak."

A polgármester jelezte azt is, hogy hivatalos levelet ír Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben magyarázatot követel a házkutatásra és a hihetetlen gyorsaságra, szerinte ugyanis a kábítószerrel kapcsolatos civil bejelentésekkel rendszerint csak heteken belül foglalkozik a rendőrség.

Jámbor András, a kerület országgyűlési képviselője megerősítette Pikó álláspontját, szerinte sem így ellene működnie a politikának. "Ha a hatalmi elit akar valamit, akkor valahogy a rendőrség mindig nagyon gyorsan tud reagálni" - vélekedett. Azt mondta, hogy a rendőrség hasonló gyorsaságában és hatékonyságát remélve újabb feljelentést fog tenn a Magyar Nemzeti Bank ügyében, hiszen abban másfél éve nem halad a nyomozás.

A Losonci negyedben november elején időközi választásokra készülnek. A jelenlegi polgármester posztjára a Demokratikus Koalíció korábbi színeiben politizáló Horvát Alexander pályázik, aki a nyáron lemondott a tisztségéről. Lemondását egy kormányközeli médiában megjelent videó váltotta ki, amelyen egy férfival látható, amint fehér porból csíkokat készít és azokat felszívni készül. Bár a politikus határozottan tagadta a kábítószer-fogyasztás vádját, a lemondás mellett döntött. Most azonban bejelentette, hogy újra ringbe száll az időközi választásokon.

Horváth egy héttel ezelőtt osztotta meg, hogy folyamatosan részt vesz különféle vizsgálatokon. Legutóbb szeptember elején végeztek nála drogtesztet, amelynek az eredménye negatív volt. A teszt eredményéről egy képet is közzétett a kommentek között, amelyet később Pikó is megosztott a saját közösségi oldalán.

Related posts