Szabó Magda műveiben gyakran találkozunk az írás gyógyító erejével. Az írás nem csupán a gondolatok kifejezésének eszköze, hanem egyfajta terápia is, amely segít a lélek sebeit begyógyítani. Az alkotás folyamata során az ember felfedezi önmagát, és a szav

Ahogyan Soltész Márton kifejti a „Pilátus udvarában I. A terápiás írás mintázatai Szabó Magda regényében” című írásában (Korunk, 2021/6.), Szabó Magda számára az írás nem csupán kreatív tevékenység volt, hanem egyfajta öngyógyító és terapeutikus eszköz is. Ebből adódóan érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen belső konfliktusok, fájdalmak vagy traumák vezették őt az írás folyamataihoz. Vajon mi volt az a „betegség”, ami a hosszú életű írónőt foglalkoztatta, és amit az írás révén próbált feldolgozni vagy meggyógyítani? Talán nem csupán a szenvedésről van szó nála, ahogyan Móricz Zsigmond is megfogalmazta, hogy ő csak arról tud írni, ami fáj. Szabó Magda esetében is lehet, hogy a fájdalom, a veszteség vagy a magány érzései állnak az írásai mögött, ám az is elképzelhető, hogy az írás egy eszköz volt számára a világ megértésére és a belső békéjének helyreállítására.

Való igaz, Szabó Magda fikciós világa sokszor önéletrajzi fogantatású, s gyakran magáról és a családjáról ír, a világnak és az életnek egy körülhatárolt, általa jól ismert részéről. Ha Szabó Magda életét, életművét és az életmű szakmai megítélését tekintjük, megfigyelhetünk egy halvány, de folytonos törésvonalat két véglet között: egyik oldalon a mások előtt (jó) szerepeket játszó, tetszeni vágyó, sziporkázó és energikus nőt és alkotót találjuk, a másik oldalon pedig a saját hibái, kompromisszumai, mulasztásai, sőt, képmutatása, önzése és az üldözöttsége vagy üldözési mániája miatt szenvedő embert ismerjük fel. Bonyolult történet: a szocialista hatalom Szabó Magdát előbb tiltotta, majd tűrte, aztán támogatta; az irodalom ítészei pedig hol alá-, hol túlbecsülték. Írótársai sem viszonyultak hozzá azonosan. Eszterházy Péter Szabó Magdát didaktikus írónak vélte ("jó tanárnőnek"), Jókai Anna Átvilágítás című művében feltárta, hogy kettejük (a két kortárs írónő) között az egészséges kölcsönösség és bizalom megrendült. Lehetséges, hogy a szuperszülők által kiváltságos-okosan felnevelt Szabó Magda (lásd Ókút, 1970) talán éppen önazonossága utolsó hányadát adta fel, amikor támogatott íróvá vált a szocialista Magyarországon? Ő maga így válaszol kérdésünkre:

"Ne a te hibád miatt emeljem fel a hangom!" (Szabó Magda: Vagy üldöző, vagy üldözött)

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. - Kerepes, 2007. november 19.) életének sokszínűsége és mélysége szorosan összefonódott a huszadik század viharos eseményeivel, amelyek nem csupán Magyarországot, hanem az egész világot formálták. Trianon sebei, a háborúk borzalmai, és a társadalmi struktúrák folyamatosan változó arculata mind hozzájárultak ahhoz a lelkivilághoz, amelyet ő is megélt. Az ideológiák és eszmék csatái, a szocializmus alatt felerősödött paranoia, valamint a férfiak és nők közötti szerepek átalakulása mind jelentős hatást gyakoroltak rá. A valóságérzékelés elhomályosulása, a médián keresztül terjedő illúziók és a tények torzulása egy új kommunikációs kultúrát teremtett, amelyben a felejtés és az elhallgatás gyakran dominál. Ezen kihívásokkal szembenézve sokan narcisztikus vagy művészi menekülési módokat választottak, hogy elkerüljék az élet valóságaival való szembesülést. Szabó Magda írásai ezekre a társadalmi és egyéni feszültségekre reflektálnak, és ma is relevánsak, hiszen az emberi lélek küzdelmei sosem mennek ki a divatból.

Szabó Magda 1940-ben diplomázott Debrecenben latin-magyar szakon; bölcsészdoktori diplomát a római kori szépségápolásról írt disszertációjára kapta. Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, majd Budapesten volt gimnáziumi tanár. 1947-ben feleségül ment Szobotka Tibor íróhoz, akivel gyermeket egy később megbánt fogadalomból nem vállalt. 1949-ben Baumgarten-díjat kapott verseiért, de még aznap vissza is vonták tőle a kitüntetést, és elbocsátották állásából. 1958-ig nem publikálhatott. Később "felsőbb körökben" is lelt barátokat, támogatókat, s 1958-tól aztán bőven "termett": ifjúsági, fiktív meséjű és önéletrajzi elemekből építkező regényt, drámát, esszét, útirajzot, novellát. Műveiből, melyeket sok nyelvre lefordítottak, több jelentős film is készült (Vörös tinta, A Danaida, Tündér Lala, Abigél). Kilencvenedik évében, olvasás közben érte a halál.

Szabó Magda műveiben a testi és lelki szenvedések, a stagnálás, a romlás, a halál, valamint a gyógyulás komplex hálózata bontakozik ki. Az 1959-es "Az őz" című regénye nemcsak hogy "gyilkosok és áldozatok regénye" néven vált ismertté, hanem harmincöt nyelvre is lefordították, és a híres Herman Hesse is méltatta. Az őz főszereplői a huszadik század kegyetlen hatásai által torzultak el, így képtelenek hinni, bízni vagy örömet találni az életben. A féltékeny főhős, aki már "befutott" színésznőként él, beteges irigységtől hajtva üldözi gyermekkori barátnőjét, aki jobb körülmények között nőtt fel, miközben a férfi, aki igazán szerette őt, halálra ítéli e gyilkos vágy által. A Disznótor (1960) szereplői sem mentesek a kor keserűségének hatásaitól; ők is a feloldozás és a megbocsátás keresésével küzdenek, miközben az életük végzete felé rohanva, a tragédia súlyos árnyékában élnek, mintegy az ókori görög drámák hőseiként.

Szabó Magda 1963-ban megjelent regénye, a "Pilátus", örök érvényű kérdéseket vet fel az élet, a halál és az emberi kapcsolatok mélységeiről. A történet egy gyorsan terjedő betegség váratlan hírétől indul, amely egy reggeli kenyérpirítás közben érkezik. Szőcs Iza, a karrierje csúcsán álló, jószívű nő, aki férjétől gyermektelenül külön él, egy presszóban ülve, kávé mellett osztja meg édesanyjával a szomorú hírt: apja halálos beteg, és csak alig pár hónapja maradt hátra. A hazugság terhe, amelyet a szintén makulátlan erkölcsű Szőcs Vince előtt kénytelen cipelni, nehéz súlyként nehezedik a házaspár meghitt viszonyára. A betegség gyors lefolyása, a fájdalom, a megdöbbenés és a vágyott búcsú elodázásának kínzó érzése mindkettőjüket gyötri. Iza, a férje szenvedését tehetetlenül figyelve, folytonosan kérdéseket fogalmaz meg: miért egészséges a férje jóságos orvosa, a nyugdíj előtt álló Dekker professzor? Az empátia és a tapintat Iza orvos férje, Antal erőssége, aki képes megnyugtatni a betegeit és azok hozzátartozóit. Vince utolsó óráit a kórházi ápolónő, Lídia, a falubelije, szakértelmével és megnyugtató jelenlétével teszi bensőségessé, így a haldoklónak nemcsak a fájdalmait enyhíti, hanem a búcsú pillanatait is emberibbé varázsolja. A "Pilátus" tehát nem csupán a halálról, hanem az emberi kapcsolatok mély és bonyolult szövevényéről szól, amelyben a szeretet és az elvesztés fájdalmát egyaránt megélhetjük.

Szabó Magda regényében a doktornő, aki Pilátushoz hasonlítható, egy mélyen ambivalens és kihívásokkal teli helyzetben találja magát. Iza, aki mindig is a racionalitás és a precizitás megtestesítője volt, gyermekkora óta a logika világában él. Mégis, felnőttként képtelen az érzelmek mélyebb megélésére, különösen mások fájdalmát illetően. Amikor édesanyja, Szőcs Etelka, negyvenkilenc évnyi házasság után elveszíti férjét, Iza "korrektül" ott áll a gyászoló nő mellett, ám a döntések terhét egyedül vállalja. Az otthonuk, a régi vidéki ház, amely tele van emlékekkel, a doktornő keze alatt eltűnik, amikor azt Antalnak adja el. A gyász folyamata, amely mindenki számára nehéz és bonyolult, számára csupán egy újabb logikai lépés a tervek megvalósításában. Iza Budapestre költözteti édesanyját, anélkül hogy átgondolná, milyen érzelmi terheket cipel az özvegy, és mennyire megterhelő lehet számára egy teljes környezetváltozás. Etelka, az özvegy, próbál alkalmazkodni ehhez az új helyzethez, de Iza hűvös távolsága és érzelmi zárkózottsága megnehezíti a kapcsolatukat. Iza, aki a munkájába menekül, szinte gépiesen viszonyul édesanyjához, és az "öregasszony" kifejezéssel illeti őt, ezzel is elválasztva magát a valóságtól. Gyermeki kötelességből még a legkisebb feladatokat is megtagadja édesanyjától, ezzel pedig tovább mélyíti a szakadékot közöttük. A regény során az érzelmi kapcsolatok fokozatosan eltűnnek, és a melegségre vágyó, friss özvegy édesanya és a nagyvárosi karrierjében elmerült, de lelkileg megrekedt lány közötti távolság egyre inkább felnagyítódik. A kommunikáció hiánya, a megértés és a szeretet teljes hiánya a "doktornő" és az "öregasszony" között egy tragikus helyzetet teremt. Iza, aki a hivatása mögé bújik, szenved a kimértsége miatt, de nem hajlandó beismerni ezt, így képtelen a változásra. Amikor Etelka, a novemberi hidegben, férje sírjához látogat, úgy érzi, hogy csak ott találhatja meg a régi otthon melegét. A hajdani Balzsamárokban, ahol a múlt emlékei élnek, a számára kedves otthon örökre eltűnik. A történet végén Iza továbbra is másokat hibáztat, ezúttal édesanyja haláláért, és kétségbeesetten próbálja megidézni azokat, akiket már soha nem hallhat viszont. Az őszinte érzelmi kapcsolat hiánya és a belső küzdelmek révén a regény egy tragikus, de tanulságos képet fest a családi kötelékekről és az érzelmi eltávolodásról.

Szabó Magda Régimódi történet (1977) című regényében az író egy különleges narratívát tár elénk, amely a családi örökség mélyrétegeit bontja ki. Bereményi Géza remek adaptációja hatrészes tévésorozat formájában kel életre, amely naplók, dokumentumok és elbeszélői hangok szövevénye révén fejezi ki a múltat. A történet középpontjában Debrecen áll, a 18. század eleji város, amelyet egy idegen utazó "gyászos tónusúnak" jellemzett. A város, amely többször is újjáéledt a pusztítás után, erkölcsi szigorral és óvatos gazdálkodással él, miközben a kollektív lelkiismeret feszültsége folyamatosan ott lebeg a levegőben, mintha a hűvös szellem mindig jelen lenne. A történet középpontjában Rickl Mária áll, a kálvinista Róma jómódú kalmárlánya, aki szerelemből házasodik egy régi '48-as honvéddel, a földbirtokos fiával. Három egészséges gyermek születik, és a fiatal pár boldogan éli mindennapjait. Azonban a különböző hátterük és eltérő értékrendjük miatt házasságuk hamarosan válságba kerül. Mária takarékos természete arra sarkallja, hogy mindenből hasznot húzzon a birtokon, és szigorúan ellenőrizze a gondatlan kasznár könyvelését. Míg ő a puritán, felelősségteljes hozzáállás híve, addig a Jablonczay család tagjai, a dzsentri örökség képviselői, felelőtlenül pazarolják el javaikat, miközben a régi jobbágyaikkal fenntartott közösségük is inkább álom, mint valóság. Az ellentétek és a konfliktusok feszültsége, mint egy feszített íj, folyamatosan fenntartja a drámai ívet a történet során, bemutatva a családi kötelékek, hagyományok és a modern világ ütközését.

Mária neveltetése és korának a párkapcsolatról kifejezhető "tudása" alapján nem képes a férjétől való elhidegülést orvosolni, de még diagnosztizálni, szavakba önteni sem. Nincs tudása arról, hogyan tudhatná ő, az imádott feleség megerősíteni értékes és szíve szerint jó, csak önállótlan, bűntudattól gyengülő férjét. Kálmán elkártyázza és elissza mindkettőjük vagyonát. Birtokaikat lefoglalják, házukat és jószágaikat elárverezik. A fiatal gazda saját kezével lövi agyon kedves vadászkutyáit... A sebzettségében sziklaszilárddá keményedő fiatalasszony pedig, három gyermekével és férje háza népével kénytelen elfogadni édesapja egyik debreceni házát új lakhelyükül. Csakhogy apa és leánya szeretetteli viszonya már akkor léket kapott, amikor Mária olyan férjet választott magának, akitől apja erősen óvta. Mária két házi cselédjükön kívül csak a fél oldalára béna apósát fogadja be a városi lakásba úgy, hogy nem hajlandó érintkezni vele, sőt, a házból kitiltja az öreg Kufsteinből szabadult, forradalmár hevületű Imre testvérét. A család mindennapjaiból egyszerre eltűnik az alapvető tisztelet, gyöngédség, összetartozás és szeretet, és erről mégiscsak éppen a ház úrnője, Mária tehet. Férjét kasznárnak küldi megmaradt vidéki birtokukra, aki felesége nélkül menthetetlenül elzüllik, végül tehetetlen beteg (vérbajos is) lesz.

A családi kudarcok, a csalódás, az anyagi veszteség és mindennek a szégyene Rickl Máriát, a sikeres kereskedőcsalád sarját merevvé, részvéttelenné és rugalmatlanná teszi. Hiába segítene neki Klári, a hűséges cseléd, vagy Estebán, a csupa szív ispán. Mária rangon alulinak érzi, hogy bármilyen egészséges, ám lentről jövő lelki tanácsot megfogadjon, s hogy szívével mások igazságát is meglássa. Szellemi egészségét csak megdermedt érzelemvilággal képes úgy-ahogy megtartani. Mária "a házasságában ért csalódása után a szerelemmel együtt az érzelmességet is olyan radikálisan levetette, amint nagy betegség után alsó- és felsőruhát vált az ember." (Régimódi történet, Európa, 2008, 104.)

Ez a szigorú nő anyaként is fagyos és eltökélt marad, saját sérelmeit dédelgetve, képtelen arra, hogy igazán következetes és szeretetteljes figyelmet adjon gyermekeinek. Egyetlen fiát elkényezteti, így a gyermekkorától fogva verselő Jablonczay Kálmánból hamarosan lelkiismeret nélküli nőcsábász és tékozló felnőtt válik. Alig lépi át a nagykorúság küszöbét, amikor kénytelen feleségül venni a teherbe ejtett, gazdag Gacsáry Emmát. Gyermekek sora születik, de a pénz folyton kicsúszik a kezeik közül. Gyermekeik sorra elhullanak, és a házasság, amely ingatag alapokra épült, egyre inkább meginog. Amikor az ifjú Kálmán és felesége Debrecenbe utazik, hogy anyagi támogatást kérjenek Rickl Máriától, tragédiájuk csúcsaként két gyermekük torokgyíkban ott veszti életét. Ez a kettős tragédia az utolsó pillanat, amikor a fiatal házasok még egymásba kapaszkodhatnak, próbálva megmenteni azt, ami megmaradt a családi kötelékeikből.

"Emma ölében Ernő félrebillent fejjel nyitott szájjal fullad, a kis Emma alig lélegzik [...] Rickl Mária kirántja anyja karjából a még egészséges Lenkét. [...] a másik kettőn nincs segítség. [...] Sírva, összetörten egymás nyakába borulnak, jó útra térni megfogadják." (Régimódi történet, 174-175.)

A fiatal Kálmán és Emma életében a csillagok hamarosan elsötétülnek, ahogy Bécsben továbbra is pazarolják az utolsó filléreiket. Vagyonuk egy szempillantás alatt eltűnik, és a kilenc gyermekükből csupán egy marad életben. Lenkét, ezt az egyetlen kislányt, a szigorú nagymamára, Rickl Máriára bízzák, aki szívében a fájdalmat hordozza, hiszen szemtanúja volt unokái tragédiájának. Mária igyekszik gondoskodni Lenkéről, de képtelen a finom, szeretetteljes nevelésre; a szülők hibáinak terhét a kislányra rakja, folyton csúfolja és bünteti. Lenke így egy rideg és szigorú világban nő fel, ahol érzékeny lelkét a fájdalom és szomorúság formálja. Zárkózottsága mögött azonban ott rejlik az élénk és tehetséges természet, amely a kihívásokkal szembenézésre ösztönzi. Jablonczay Lenke története valóságbeli ihletet merít Szabó Magda édesanyjából, aki szintén hasonló nehézségekkel küzdött a múltban.

Az 1987-ben megjelent Az ajtó című regény Kosztolányi Édes Annájának egyféle fordítottja. Az ajtóban a "gazda": Magda (írónő) "öli meg" házvezetőnőjét; míg az Édes Annában a cselédlány gyilkolja meg Vizyéket. Szabó Magda e regényének szerkezetét maga az önvád, a lelkiismeret-furdalás alkotja. "Én öltem meg Emerencet" - ilyen fortissimóval indul a "gyónás". Emerenc Édes Annához hasonlóan kifogástalan, tökéletes házvezetőnő. Kissé bogaras ugyan, de az senkit sem érdekel... Emerencnek egyik havas-hideg télen tüdőgyulladása lesz. Az életéért való végső küzdelmet nem a betegség, hanem az őt ért szégyen miatt adja fel. Szégyenének oka, hogy Magda feltöreti lakásának örökké, mindenki előtt zárt ajtaját. Az ajtó mögül a rengeteg macskával együtt, riasztó szennyében és rendetlenségében is, Emerenc hatalmas szívjósága és szeretetigénye tárul fel. Emerenc titka, hogy szolgaságát, szenvedéseit, kiszolgáltatottságát és magányát nem kívül viselte, hanem némán, belső szabadsággal, hiszen mindig adni tudott, és hűségesen szeretett.

Az író kihívó módon arra készteti az egyes szám első személyű elbeszélő hősét, hogy a nyilvánosság előtt gyónjon és szégyenkezzen. A művelt és gazdag képzeletvilággal rendelkező, szellemi munkájából élő írónő, Magda, csupán a bogaras öreg cselédet látja Emerencben, ezzel pedig elszalasztja azt a lehetőséget, hogy felfedezzen egy tőle függő, teljes embert. Az ajtó feltörése révén az olvasó is részese lesz Emerenc fájdalmának. Amint ez a pillanat felvillan előttünk, és a megismételhetetlen élet igazsága szertefoszlik, átélhetjük a többi regényhős döbbenetét, miközben a főszereplő hősnő mulasztás- és szégyenérzete is egyre erősebben hat ránk.

Az „Ajtó” című mű és a belőle készült 2012-es Szabó István-film nemcsak a mozi világában aratott sikert, hanem Szabó Magdát is újra a középpontba helyezte a rendszerváltozás után. 2019-ben pedig a „Pilátus” filmadaptációja is napvilágot látott. Szabó Magda műveiben olyan alapvető kérdéseket feszeget, mint a felesleges vagy épp ellenkezőleg, a szükséges, de mégis elmaradt áldozathozatal, a hűség és az önazonosság dilemmái, mindezt pedig magyar történelmi és társadalmi kontextusban. Ezek a mélyreható kérdéseket felvető alkotások nemcsak a szövegek olvasóira hatnak, hanem heurisztikus – felfedező, döntési és problémamegoldó – gyógyító erejükkel is képesek formálni az emberek gondolkodását.